A nyomozás elindításáról azt követően nyilatkozott Schőn Péter, a BRFK szóvivője, hogy a Magyar Nemzet című napilap közölte: a kedden talált iratok között tizennégy A4-es íven pomázi lakosok név- és címjegyzéke szerepel a születési dátum feltüntetésével.
A lap úgy tudja, hogy a táskában volt még Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Vojnik Mária egészségügyi államtitkár névjegykártyája, valamint Gyurcsány Ferenc egyik beszéde, az Új Magyarország programja, kulcscsomók és mintegy 30 ezer forint készpénz.
A Magyar Nemzet azt közölte: az esetről Kocsis Mátétól, a Fővárosi Választási Bizottság Fidesz által delegált tagjától kaptak tájékoztatást, aki a táskát megtaláló férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra kísérte. A szóvivő szerdán a HÉV-en hagyott táska tartalmáról még csak annyit mondott, hogy abban iratok voltak.