Az elektronikus levél szerint ha a kormányfő egy hónapon belül nem lép vissza, merényletet követnek el ellene - közölte Garamvölgyi László. Hozzátette: "a szükséges intézkedéseket a Köztársasági Őrezred megtette, a nyomozást pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le. A nyomozók két napon belül eljutottak az üzenet küldőjéhez, egy 17 éves kaposvári diákhoz". Elmondta, hogy a fiú ellen megindult a büntetőeljárás.
A Magyar Televízió szerdai Híradójának nyilatkozva Szabó Ferenc vezérőrnagy, a Köztársasági Őrezred parancsnoka a Gyurcsány Ferencnek küldött elektronikus levéllel kapcsolatban azt mondta: a miniszterelnök "az elmúlt héten kapott egy olyan fenyegető tartalmú e-mailt, amelyben felszólították arra, hogy lépjen vissza, erre kapott egy hónapot. Ellenkező esetben élet elleni cselekményt követnek el ellene".
A Híradó információi szerint eddig több tucat fenyegetést kapott a miniszterelnök a kampányidőszakban, a fenyegetők kétharmadát elfogják és eljárást indítanak ellenük.