Az SZDSZ-hez hasonlóan a MIÉP fővárosi szervezete is sátrat állítana a Városháza park nevű ideiglenes zöldterületen - derült ki a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottságának szerdai ülésén. Az SZDSZ sátra egész nyáron, a MIÉP-é a nyár második felében - az önkormányzati választások előtt - állna a Városháza Parkban. Egyelőre nem tudni, mindkét párt állíthat-e sátrat.
A park a főpolgármesteri hivatal belterülete. Egy jogszabály szerint a politikai rendezvények megrendezéséhez nem kell engedélyt kérni, csak be kell jelenteni - tudtuk meg Tiba Zsolt főjegyzőtől. Tiba az [origo]-nak elmondta: most speciális helyzet állt elő, ugyanis két jelentkező van ugyanarra a területre, pontosabban a MIÉP által igényelt parkrész pár méterrel "belóg" az SZDSZ területére. "Az SZDSZ egy nappal előbb foglalta le a területet" - mondta a főjegyző. Tiba szerint csak a két párton múlik, hogy meg akar és tud-e egyezni, például úgy, hogy egyikük valamivel odébb költözik a sátrával.
Marsi Péter Pál, a fővárosi MIÉP-Jobbik frakcióvezető-helyettese a szerdai bizottsági ülés után azt nyilatkozta: "el nem tudja képzelni", hogy ne férne el kampánysátruk a Városháza parkban, ha már egyszer a városvezetés sajátos jogértelmezéssel politikai rendezvények számára szabadon igénybe vehető területnek nyilvánította a jog szerint hivatali közterületként működő ingatlant.
Az SZDSZ a tavaszi országgyűlési választási kampány során hónapokon át működtette a parkban a Liberálisok Házának nevezett kampánysátrat. A MIÉP-Jobbik frakcióvezetője, Zsinka László a Fővárosi Közgyűlés április végi ülésén bejelentette, hogy az önkormányzati választás előtt ők is kampánysátrat állítanak a parkban.
A városképvédelmi bizottság elnöke, Endrédy István (MKDSZ) szerint politikai rendezvények bizottsági döntés nélkül megtarthatók a Városháza parkban. Az elnök szerint ugyanezért rendezhette meg az SZDSZ a Liberálisok Háza kampánysátor rendezvényét tavasszal.
A Városháza parkban nyáron sűrűn váltják majd egymást a programok: a bizottság hozzájárulásával június 24-től július 9-ig köztéri művészeti fesztivált tartanak itt, szeptember közepén pedig három napon át turisztikai bemutatót tarthat egy olasz tartomány. Egy nagyszabású ingatlankiállítás megrendezéséről még nem döntött a bizottság.