Sikerült azonosítani a csütörtök reggel elkövetett, szigetszentmiklósi bankrablási kísérlet során halálos lövést kapott elkövetőt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
A tanúkihallgatások és a helyszíni adatok értékelése alapján a nyomozók csütörtök estére kiderítették, hogy az áldozat V. Sándor 32 éves férfi - mondta Belicza Andrea. További adatokat azonban a nyomozás sikerének érdekében a rendőrség egyelőre nem kíván nyilvánosságra hozni - tette hozzá.
A rendőrök tovább keresik a másik elkövetőt, aki a kudarcba fulladt bankrablás után gyalogosan elmenekült a helyszínről. A kutatásban részt vesznek a helyi és a környező települések rendőrei is.
Időközben a rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályára beszállították a tettesek által a helyszínen hagyott motort, hogy további adatokat gyűjtsenek be róla. Annyi már kiderült, hogy nem lopott motorkerékpárról van szó, de a járművet átfestették.