Pontosan megmondani nem lehet, de napok kérdése, hogy mikor tudja ténylegesen is átadni a BASe Kft. a mentőhelikoptereket - közölte Edelényi Gábor. Minden iratot, dokumentumot szét kell válogatni, mert ezeknek egy részét a Polgári Légi Hatóságnak kell leadni, más részüket a gépekkel együtt adjuk át, van ami pedig a céget illeti - mondta Edelényi.
Jelenleg már folyik a gépek állapotfelmérése, valamint annak a "tíz zsáknyi" dokumentációnak a szétválogatása, amit a rendőrség a házkutatások során lefoglalt, és ömlesztve adott vissza, miután az ügyészség részben megalapozatlannak nyilvánította a cég ellen tett feljelentést - sorolta a szóvivő a rendezésre váró kérdéseket. Tisztázni kell azt is, melyik alkatrész, tartozék a BASe Kft. tulajdona és melyeket kell visszaadni a helikopterekkel. És akkor még ott van az üzemanyag kérdése is, ami sok pénzt jelent.
Edelényi Gábor elmondta, az elmérgesedett helyzet miatt ragaszkodnak hozzá, hogy a légügyi hatóság részt vegyen a gépek átadásának folyamatában. Mint arról korábban az [origo] is beszámolt, a cég több pert is kilátásba helyezett az Országos Mentőszolgálat ellen, mint megtudtuk, egy 230 milliós kártérítési pert már el is indítottak.
Az OMSZ Főigazgatója elfogadta a BASe Kft. által javasolt pénteki időpontot az átadás megkezdésére. Az Országos Mentőszolgálat közleményében hangsúlyozza, hogy az életmentő eszközök visszatartását semmiféle üzleti érdek nem igazolhatja, és bármilyen további tárgyalásra csak a gépek visszaadása és szolgálatba állítása után hajlandó.
Gergely Zsófia