Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Orbán: Most jön a harmadik forduló

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor azt mondta a Fidesz szolnoki kampánynyitó gyűlésén, hogy az önkormányzati választás lesz a harmadik fordulója az idei választásoknak, amikor a Gyurcsány-csomagról is szavazunk. Ha az emberek többsége ezt elutasítja, szerinte a kormánynak vissza kell vonnia a megszorító intézkedéseket. A Fidesz elnöke egy önkormányzati vezetőkből álló új testület felállítására tett javaslatot, aminek vétójoga lenne költségvetési ügyekben.
Vágólapra másolva!
Fotó: Marton Bálint
Varga Mihály (Fidesz)

Az Orbán előtt felszólaló Varga Mihály, a Fidesz-alelnöke is azt emelte ki, a kormánypártok "először a rendszerváltás óta szervezett és nyílt politikai hazugsággal tartották meg a hatalmat". "Azt mondták, nagy a jólét, majd kiderült nagy a baj. Azt is mondták, dübörög a gazdaság, később kiderült, hogy a végrehajtók kopogtatnak. A hazugságoknak azóta sincs vége: azt mondták, nem fog fájni, most azzal kampányolnak, miért kell megtenni, ha fáj" - mondta Varga.

Ezután a Fidesz alelnöke felsorolta, hogy milyen megszorítások következnek: többek között adó- és járulékemelések sora, gáz- és villanyáremelés. Szerinte a munkavállalók tisztességgel teszik a dolgukat, de rossz kormányzati döntések születtek az elmúlt négy évben, ami ennek ellenére az életüket nehezebbé tette.

"Lehet boldogulni, ha a király nem normális"

Kósa Lajos debreceni polgármester beszédében Gyurcsány Ferencnek a parlamenti választások előtti tévévitában elhangzott kijelentését idézte: "nem akarunk semmilyen orvosi díjat bevezetni". Kósa szerint ez a nyilatkozat is azt támasztja alá: Gyurcsány tisztességtelenül nyert, így ő a "tisztességtelenség kormányfője", aki a "tisztességtelenség kormányát" vezeti.

Felidézte azt is, hogy a kampányban a szocialisták nem beszéltek adóemelésről, vizitdíjról, tandíjról, reálbér-csökkenésről. "Akkor még arról volt szó, hogy minket irigyel Spanyolország és Franciaország, hogy lendületben van az ország. A mostani valóság viszont az, hogy sereghajtók lettünk az EU-ban. A miniszterelnök pedig azt mondja, a következményeket együtt kell viselnünk. Szerintem meg nem, mert ami velünk történt az nem a fáraó átka, ez a szocialista kormányzás eredménye, hús-vér emberek hozták a döntéseket, tették tönkre azt a munkát, amin az emberek hosszú évekig dolgoztak. Ebben az országban a politika, a kormány nem visel felelősséget semmiért" - mondta Kósa.

Szerinte a kormányfőnek ki kellene állni, és beismernie, hogy a hibás döntéseket ők hozták, és ha ezt a miniszterelnök nem teszi meg, semmilyen erkölcsi alapja nincs a kormánynak arra, hogy megszorító intézkedéseket elfogadtassa. Kósa szerint a választások során a kormánytól kell megvédeni a falvakat, városokat. "Debrecen példája megmutatta, lehet boldogulni akkor is, ha a király nem normális. A saját történelmünkből meríthetünk erőt, nem lehet feladni" - mondta.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője úgy kezdte beszédét: "vitába szállok Kósa Lajossal aki a szakértelmet kéri számon a kormányon". Ezután így folytatta: "Gyurcsány Ferenc ugyanis Csurka István egyetlen követője a magyar politikában: Csurka mondta azt, hogy a szakértelem bolsevik trükk. Gyurcsány volt az, aki lefejezte a közigazgatást, főosztályvezetői szint fölött már csak politikai kinevezettek vannak, Gyurcsány Ferenc nem tart igényt a szakértelemre". Szerinte az állam feladata, hogy megvédje a polgárait, és megvéldje a jólétet. "A mostani kormány azonban nem védi meg a becsületesen élőket, nem ad védelmet a becsületesen szerzett tulajdonnak és nem védi meg a jólétet. Ezért amikor szavaznak, ne csak a szívükre, az eszükre is hallgassanak: melyik kormány alatt emelkedett jobban az életszínvonal" - fogalmazott a frakcióvezető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről