A kopott reverendától a szentszék lábáig

Ötvenévesen már bíboros volt, 53 évesen pápát választott, és még ma sincs 55, pedig már megmászta a magyar egyházi ranglétrát és a legbefolyásosabb európai egyházi személyiségnek tartják, akinek a szavait lesi a Vatikán is. Erdő Péter esztergomi érsek mindig kiemelkedett kortársai közül, hajtós, komoly szenvedélyt táplál az egyházjog iránt, de szívesen ironizál akár magán is, barátaitól, ismerőseitől sosem távolodott el és - hívőinek emlékei szerint - nem veti meg a bólét sem. Bár érik kritikák konfliktuskerülése és egyes kérdésekben mutatott engedékenysége miatt, legfőbb célja, hogy az egyház a lehető legszabadabban élhessen saját törvényei, saját értékei szerint. Portré Erdő Péterről.

Már diákként is a többiek fölé emelkedett Erdő Péter. "Fél méterrel magasabb volt Péter annak idején" emlékszik rá egy általános iskolai évfolyamtársa. Felülemelkedett az iskolai csínytevéseken, jóllehet jót mulatott magában rajtuk, "kicsit olyan volt, mintha öregebb volna kortársainál", "rossz kifejezés, hogy koravén", de "egy picit másfajta közegben látszott élni vagy mozogni, mint a többiek" - mondják mások.

Érettségi után egy-két évvel visszalátogattak az iskolába néhányan. Hazafelé belemelegedtek a beszélgetésbe és mivel nem értek mondanivalójuk végére - emlékszik egy volt diáktársa - egy kocsmában kötöttek ki a Kálvin tér sarkán. Odabent az egyik törzsvendég felpillantott az asztala fölött magasodó szemüveges Erdő Péterre és mellette álló alacsonyabb társára: "Apa és fia. Le se tagadhatná" - emlékezett az esetre a bíboros volt padtársa.

A többiekhez képest feltűnően érett volt. Már általános iskolában komoly témákról beszélgetett ikertestvére, Pál osztálytársával, és jól jellemzi érettségét a tanára által felidézett gimnáziumi eset is. A fiatalon elhunyt Darvasi Mihály iskolaigazgató búcsúztatására őt és egyik társát kérték fel a diákok közül annak idején. "A másik fiú kicsit megtorpant a feladat előtt, Péter pedig nem", "egy teljesen okos..., nagyon odaillő pár mondatot mondott".

Tanára szerint, mintha "a magassága vagy valami arra késztette volna, hogy fölötte álljon a többieknek", "intellektuális fölénnyel nézte a dolgokat", gondolkodása nagyvonalú volt. Ez máig megmaradt.

Felszentelt papként, a hazai katolikus egyházat a rendszerváltás után, 1994-ben megújító zsinat alatt is feltűnt, hogy kiemelkedik a hazai papság közül. Az egyház működését a szocializmus alatt megreformáló zsinat ötletét egyébként épp Erdő vetette fel, egyik forrásunk szerint még az 1980-as évek közepén. Úgy ítélte meg - állítja az ügy egyik ismerője -, hogy ezzel lehet a legbiztosabban folytatni a magyar egyházi vezetés által az 1970-es évek végén megkezdett apró lépések politikáját, amivel óvatosan próbálták tágítani az egyházi szabadság határait.

Az "ember házilagosan gondolkozik", "provinciálisan", de "aki kijutott külföldre, kint tanított, más szinten látja az ügyeket", így sokat lehetett tőle tanulni esztergomi kollégája szerint. "Egy kicsit azért mégis isten háta mögötti helyzetbe szorultunk" - emlékszik volt tanára, aki szerint nehéz volt kijutni külföldre tanulni, vagy ha ez sikerült, akkor ott eligazodni, és utána hazajőve is megfelelő kapcsolatot kialakítani a magyar szellemi élettel . Erdő azonban "megtalálta azokat a pontokat, amelyekben Rómában szerzett tudásával hozzá tud szólni" az itthoni vitákhoz is.

Mégis közel van

Nagy szerepe lehetett közvetlenségének abban, hogy könnyen megtalálta a helyét Rómában és Magyarországon is. Diákként eminens tanulmányi eredménye, óvatosan őrzött függetlensége ellenére nem zárkózott el társaitól. "Nem volt hideg, önző vagy riadtan félrehúzódó", együtt mozgott a többiekkel, ha kellett odaadta a leckét lemásolni, és mindig derű áradt belőle - mesélik róla többen. "Feleletei és készségessége tiszteletet parancsolt", osztálytársai kerülték az amúgy lelkesen űzött trágár beszédet, ha ő is a közelben volt. Az osztálytársaival kialakított közvetlen kapcsolatra utal viszont, hogy mindig szívesen becézték Erdőcskének.

Kapcsolatépítésben is erős, "sallangmentes ember", mindenkivel könnyen megtalálja a közvetlen hangot, legyenek azok dorogi templomba járó fiatalok, a pesti papi szemináriumban albérlőként lakó - egyik forrásunk szerint - "randa kritikus" bencések, a világ minden tájáról érkező római diáktársak, vagy tanítványok.

Szeminaristaként szívesen időzött az éjszakánként felváltva virrasztva szamizdatot olvasó, az egyházi és politikai rendszert egyaránt bíráló bencések szobájában. Könnyen barátkozott Rómában, a soknyelvű környezetben is, ami azért is sokat jelentett neki, mert látókörét kiegészíthette az egyház fiaiként másutt élők tapasztalataival - magyarázza egykori tanára. "Tudatosan ápolgatja az emberi kapcsolatokat."

A régi ismerősökre, barátokra mindig emlékszik, igyekszik rájuk időt szakítani, legyen az első plébániáján megismert Emi néni, a dorogi hívők köréből, aki alig mert odamenni a frissen díszpolgárrá avatott egykori káplánhoz. Erdő azonban "lehajolt hozzá, ott pátyolgatta, puszilgatta, le kellett volna fotózni..." - idézik fel az emlékeket a dorogi hívők. A kis helyi hívőkör tagjainak pedig készségesen megengedte, hogy behatóbban vizsgálhassák friss bíborosi gyűrűjét. Szívesen idézi a közös emlékeket: például a 'Maria Hilf' feliratú sötétlila drapériáét, ami nagypéntekenként kint függött a dorogi templomban a '70-es évek közepén. Bár a plébános le akarta vetetni, a hívők mindig kitették és az ifjú káplán is kérte, hogy kint maradhasson.

Tudatosan tartja a kapcsolatot a nyilvánossággal is - a Vatikánból származó forrásaink szerint - "mindig elvállalja, hogy bármilyen nyelven interjút adjon". Még ha "százezer elfoglaltsága" is volt, még ha "jött érte az autó és kell mennie a Vatikánba", még akkor is szakított rá időt. "Pontosan tisztában van vele, hogy mennyire fontos a tömeg-tájékoztatásban jelen lenni" - állítják. Erdő szerint azonban a kép ennél jóval árnyaltabb: minden interjút nem tud és nem is akar elvállalni, igaz, lehetőségeihez mérten igyekszik rendelkezésre állni.