A kopott reverendától a szentszék lábáig

Ötvenévesen már bíboros volt, 53 évesen pápát választott, és még ma sincs 55, pedig már megmászta a magyar egyházi ranglétrát és a legbefolyásosabb európai egyházi személyiségnek tartják, akinek a szavait lesi a Vatikán is. Erdő Péter esztergomi érsek mindig kiemelkedett kortársai közül, hajtós, komoly szenvedélyt táplál az egyházjog iránt, de szívesen ironizál akár magán is, barátaitól, ismerőseitől sosem távolodott el és - hívőinek emlékei szerint - nem veti meg a bólét sem. Bár érik kritikák konfliktuskerülése és egyes kérdésekben mutatott engedékenysége miatt, legfőbb célja, hogy az egyház a lehető legszabadabban élhessen saját törvényei, saját értékei szerint. Portré Erdő Péterről.

Nem véletlen, hogy azt mondják róla, százezer elfoglaltsága van, a bíboros ugyanis, ismerői szerint mindig is hajtós volt. Diákként elsősorban a tanulásba fektette energiáit. Ő lett az egyetlen kitűnő az osztályban az első évben, ami nem volt túl gyakori abban a gimnáziumban, ahol "fejszével faragták a tanítványokat" a "régi világot" képviselő tanárok, ami "nem durvaságot, hanem keménységet jelent" - emlékszik a középiskolát vele egy padban kezdő, volt osztálytársa. Nem zavarta a tanulásban az sem, hogy "nagy zsivaj volt náluk mindig, kislányok rohangáltak". Szülei Ráday utcai otthonában öt testvérével együtt nevelkedett.

Csak egy fiú volt, aki megközelítette a gimnázium első évében, de ő tornából kettest kapott. Erdő Péter azonban "az első pillanattól kezdve fel volt mentve tornából" - emlékszik egykori padtársa. Magassága ellenére is kimaradt a pesti piaristáknál akkoriban tornaórákon elsődlegesen űzött kosárlabdából (az egyházi iskolában tanuló diákok közül sokan játszottak a Csepel Autó ifjúsági csapatában). Sportot inkább abból űzött néhány társával, hogy a hittan dolgozatoknak csak ötösnek szabadott lenniük, "az hogy matekból becsúszott más, az sokkal kevésbé zavart bennünket - idézi fel egy diáktársa. Nem állt azért rosszul matekból sem az egy időben térképésznek készülő Erdő, abból is ötös volt "de nem annyira penge" - emlékszik másik forrásunk.

"Nagyon sokat tanult az biztos" - mesélik a szeminárium elvégzése után rövid ideig Dorogra kerülő fiatal káplánról a helyi hívőkör asszonyai. Alig a térde alá ért az a reverenda, és "olyan nagy volt, hogy itt elöl össze lehetett fogni" - emlékeznek első kismiséinek egyikére, amelyen az idős, alacsony, köpcös plébános nem épp az ő méretére készült, és nem is túl ápolt régi reverendájába bújt. "Szegénykém, ahogy perselyezett, nahát" - idézi fel elérzékenyülve egyik forrásunk.

Erdőnek a sok tanulás mellett nem jutott ideje a szokásos nyári erdei lelki gyakorlatokra, de eleget tett kápláni kötelezettségeinek, sőt kiállításra is vitte a település gyerekeit. Pestre, az inkák kincsére, "mert az inkák kincsei, az volt őneki a mindene, gyerekkorától". Az ifjú káplán nem érezhette könnyűnek a gyerekcsoport istápolását, mert segítői szerint visszaérkezéskor nagyot sóhajtott: "jaj, na végre, hogy hazaértünk épségben!"

A papi szemináriumban "olyan jól tanult..., hogy hatodikba már nem járt be" - említi egyik kollégája. Kápláni munkája mellett doktorált. Lelkesen tanult Rómában is, ahova Lékai László volt esztergomi érsek küldte 1977-ben, majd 1986-ban kintről hívták, - immár oktatni. Latinul tartott egyházjogi előadásokat, kutatott, cikkeket publikált. Lendülete máig nem csökkent.

"Elég intenzív, aktív életet él", mondja róla római forrásunk. Munkája 90 százaléka az egyházmegyéhez kapcsolódik, de kell idő a külföldi megbízásokra, azok is "hozzátartoznak a sarzsihoz" - említi egyik paptársa. Hivatalos teendői mellett szakít időt a régi ismerősökre : közreműködik a pesti szemináriumban megismert bencések konstitúciójának megújításában, ha kell zászlóadomány-levelet fordít latinra egy régi osztálytársnak, összeesket egy másikat vagy éppen megkereszteli a gyerekét. "Reggeltől estig: meghívások, fordítás, munka, két végén égeti a gyertyát... túlhajtja magát" - mondja aggódva esztergomi kollégája.

Fényt hoz a szenvedélyes egyházjogász

"Mély érdeklődés él benne a jogtörténet, az egyházjog emberi vonatkozásai iránt, nem egyszerűen csak a szabályok változása érdekli, hanem ennek a háttere." "Kevés ember van, aki a jogot emberi módon tudja szeretni" - mondja róla tanára, nem véletlen tehát, hogy végzős szeminaristaként az akkor Magyarországon elhanyagolt, alig űzött egyházjog területére szakosodott.

A jog iránti lelkesedésének köszönhette, hogy a lateráni egyetemen tanulhatott, ahol volt tanára szerint szellemi tehetségéhez illő feladatok elé került, "éppen az ilyen embereknek való elmenni oda". Pedig akkoriban nem volt olyan magától értetődő, hogy valaki kikerüljön Rómába tanulni, majd hamarosan meghívják oktatni a szintén római Gregorianára. "Magyarországról ide nem sok embert hívtak tanítani", mondja egyik Rómában dolgozó pályatársa.

"Ő a szakmájában mindent letett az asztalra, tankönyveket, könyveket" - említi római forrásunk. Elhivatottságával belelkesítette római diákjait is az egyházjog iránt, sőt Magyarországon új egyházjogász csapatot indított el, civileket is, ami egy "egész iskola megteremtéséhez vezetett" - esztergomi kollégája szerint.

"Nem azért művelte a tudományt, hogy karriert építsen, hanem önmagáért", mondja róla volt tanára. A tudomány iránti szenvedélye megmutatkozott akkor is, amikor egy 17. századi egyházjogi művel lepte meg tanára a születésnapján. "Úgy örült, alig fért a bőrébe." Persze nem kell ugrabugrálásra gondolni. Rendszeresen visszatért a könyvre, kérdezgette, honnan sikerült megszerezni, és órák múltán is látszott, hogy foglalkoztatja a dolog, "az volt az érzésem, hogy három hétig ezt fogja tanulmányozni".

Az egyházjognak valóban a mestere lett, mondják róla többen is. "Élvezet figyelni, amikor a kánonjogi kódexet jobb kezével, bal kezével, ujjaival, csavarja, pörgeti, nagy biztonsággal lapozza"- idézi fel a tudós bíboros képét egy hazai főpaptársa.

"Egyházjogból a legnagyobb tekintély volt Magyarországon és azt lehet mondani, hogy az egész világegyházban egyházjogi szaktekintéllyé vált" - jellemzi egyik forrásunk. Annak idején a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990 évi IV. törvény kidolgozásában is részt vett. "Minden kérdéshez egyházjogi szempontból olyan szakértelemmel szól hozzá, hogy nincs apelláta."

"Ismert a Vatikánban, megnyilatkozásait figyelik, azokra mindig pozitív a visszajelzés." Ismertsége a hazai egyháznak is hasznára vált, amikor bíborossá nevezték ki, "erre azért felfigyelnek... ismeretlennek nem lett volna hírértéke". Római forrásunk szerint: "Ráirányította a magyar egyházra a figyelmet."