Az ellenzéki párt és Kálmán három-három kérdésén kívül az OVB még öt beadvánnyal foglalkozott: a kezdeményezők népszavazást rendeznének a trianoni békeszerződés évfordulójának nemzeti gyásznappá nyilvánításáról, az osztalékok után fizetendő egészségügyi hozzájárulás eltörléséről és arról is, hogy népszavazás döntsön a júniusi uniós csúcson született megállapodás törvénybe iktatásáról. Két kezdeményező is megtiltaná az egészségbiztosítás privatizációját.
Az öt kérdésből négyet elutasított az OVB. A testület csak az "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon a jelenlegi egybiztosítós szolidaritás elvű kötelező egészségbiztosítási rendszerben az üzleti biztosítók semmilyen formában ne kapjanak szerepet a népszavazást követő évtől számított 5 éven át?" kérdésnek adott szabad utat.
Az OVB által elutasított kérdések:
"Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Országgyűlés törvényt alkosson június 4-e, a Trianoni-békeszerződés évfordulója nemzeti gyásznappá nyilvánítása céljából?"
"Akarja-e Ön, hogy az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői 2007. júniusi találkozóján hozott megállapodás szerinti EU alapszerződés magyarországi törvénybe iktatásáról népszavazás döntsön?"
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől a 25, illetőleg 35%-os adóterhet viselő osztalék után ne kelljen százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizetni?"
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő átalakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?"