Egy 50 éves kazincbarcikai férfi Ózd belterületén autójával elgázolt egy kisfiút. A gyerek a házuk előtt, körültekintés nélkül próbált meg átkelni az úttesten, amikor a balról érkező gépjármű elütötte - mondta Molnár Tamás, az ózdi rendőrkapitányság szóvivője.
Az ötéves gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Apja - aki házuk udvarából látta az esetet - a történtek után kérdezés nélkül rátámadt a sofőrre, megütötte és megrúgta. A gázolást követően egy húszfős csoport verődött össze a helyszínen, az ózdi rendőrség szóvivője szerint azonban nem volt az olaszliszkaihoz hasonló lincshangulat.
A kazincbarcikai férfi szintén nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kiérkező járőröknek az apa szóban elismerte a bántalmazást, így a férfi ellen a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást - közölte a szóvivő.
A baleset körülményeit később vizsgálják ki, így a felelőség kérdése vitatott. A vezető ellen szabálysértési eljárás indult, míg az apa gyorsított bírósági eljárás elé néz.