A kormány felkészült a visszavonulásra

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az urnazárás utáni percben két perces sajtótájékoztatón jelentette be: ha a népszavazás a kormány szándékával ellentétes eredményt hoz, már április 1-től visszaállítják a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése előtti állapotot. A Fidesz a Szerencsejáték Zrt. által befizetett játékadót költené az egészségügyre.
Vágólapra másolva!

2008. évi ... törvény

a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról

I. fejezet

A vizitdíjra és a kórházi napidíjra vonatkozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése

1. §

(1) Hatályát veszti a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.)

a) II. fejezet 1. címében a " , valamint vizitdíj, illetve kórházi napidíj fizetése mellett" szöveg,

b) 18. § (9) bekezdésének az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény (a továbbiakban: Eptv.) által megállapított c) pontja,

c) 18. §-ának az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló 2006. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Eüreftv.) által megállapított (9) bekezdése,

d) 18. § (10) bekezdés c) pontjában az "és ez alapján a biztosított által fizetendő kórházi napidíj összegéről" szöveg,

e) 18/A. § (1)-(18) bekezdése,

f) 35/A. §-a,

g) 36. § (3) bekezdésében az "a vizitdíj és kórházi napidíj beszedésével kapcsolatos kötelezettségeit, valamint" szöveg,

h) 37. § (1) bekezdésében az "Az a) pont ab) alpontjának alkalmazásakor az ellátásért az e törvény alapján beszedett vizitdíjat és kórházi napidíjat nem kell figyelembe venni." szöveg,

i) 37. § (12) bekezdésének harmadik mondata,

j) 83. § (2) bekezdés f) pontja,

k) 83. § (6) bekezdése.

(2) Hatályát veszti az Ebtv. 18/A. §-a.

2. §

(1) Nem lép hatályba az Eptv.

a) 48. § (2) bekezdés b) pontjában a "vizitdíjhoz, illetve kórházi napidíjhoz" szöveg,

b) 64. § (1) bekezdés b) pontja,

c) 82. § (1) bekezdés b) pontjában a "vizitdíjra, kórházi napidíjra és egyéb" szöveg,

d) 84. § (1) bekezdés c) pontjában az "és ez alapján a pénztártag által fizetendő kórházi napidíj vagy a fizetett vizitdíj összegéről" szöveg,

e) 126. §-a.

(2) Hatályát veszti az Eptv.

a) 125. § (1) bekezdése,

b) 131. §-a.

(3) Az Eptv. 148. § (2) bekezdése az "i)-s) pont jelölése m)-w) pontra változik" szövegrész helyett az "i)-r) pont jelölése m)-v) pontra változik" szöveggel lép hatályba.

3. §

(1) Hatályát veszti a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény

a) 39. § (3) bekezdés a) pontjában a " , valamint vizitdíj-kompenzáció" szöveg,

b) 39. § (3) bekezdés h) pontjában a " , valamint a külön jogszabályban meghatározott vizitdíj-kompenzáció finanszírozására" szöveg.

(2) Hatályát veszti a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 50. § (2) bekezdésében az "az Eb. 18/A. §-a alapján fizetendő vizitdíjat és" szöveg.

(3) Hatályát veszti az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény

a) 10. § (1) bekezdés b) pontjában az "és az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele során külön jogszabály alapján fizetendő vizitdíjhoz, illetve kórházi napidíjhoz való hozzájárulás" szöveg,

b) 10. § (2) bekezdésében az "az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele során külön jogszabály alapján fizetendő vizitdíjhoz, illetve kórházi napidíjhoz való hozzájárulást," szöveg,

c) 50/B. § (1) bekezdés f) pontja,

d) 50/D. § (2) bekezdés e) pontja,

e) 51/B. § (1) bekezdés b) pontja.

(4) Hatályát veszti az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 4. § (2) bekezdés s) pontja, valamint 35/A. §-a.

(5) Hatályát veszti az Eüreftv. 43. § (7) bekezdése.

(6) Hatályát veszti az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről szóló 2006. évi CXVI. törvény 18. §-a.

II. fejezet

A képzési hozzájárulásra vonatkozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése

4. §

(1) Hatályát veszti a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.)

a) 49. § e) pontjában az "államilag támogatott képzés keretében képzési hozzájárulást," szöveg,

b) 51. § (3) bekezdés a) pontjában a " , valamint a képzési hozzájárulás" szöveg,

c) 51. § (4) bekezdésében a " , valamint a képzési hozzájárulás" szöveg,

d) 53. § (1) bekezdés harmadik mondata,

e) 125/A. §-át megelőző cím, 125/A. §-a,

f) 139. § (8) bekezdés b) pontjában az "és a 125/A. §-ban" szöveg,

g) 153. § (1) bekezdés 12. pontjában a " , 125/A. § (4) bekezdés" szöveg,

h) 153. § (1) bekezdés 23. pontja,

i) 2. számú melléklet "I. A felsőoktatási intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok" fejezetcím "I/B. A hallgatók adatai" rész 1. b) pont bb) alpontjában az "a képzési hozzájárulás adatai" szöveg.

(2) Az Ftv.

a) 53. § (1) bekezdésében a "költségeinek többségét az e törvényben meghatározottak szerint" szövegrész helyébe a "költségeit - ha e törvény másképp nem rendelkezik -" szöveg,

b) 125. §-át megelőző alcímében az "A KÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS, ILLETVE TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ELLENÉBEN" szövegrész helyébe az "AZ INGYENESEN ÉS A TÉRÍTÉSI DÍJÉRT" szöveg

lép.

5. §

(1) Hatályát veszti a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi LXXIII. törvény (a továbbiakban: Ftvmód.)

a) 26. § (2) bekezdésében a "6.,", "-18. és 24", "49. §-ának e) pontját, 125. §-át megelőző címét," és "125/A. §-át, 2. számú melléklet "A hallgatók adatai" címének 1. bb) pontját" szöveg,

b) 26. § (2) bekezdésének második mondata,

c) 26. § (3) bekezdésének "53. §-ának (1) bekezdését," szöveg.

(2) Az Ftvmód. 26. § (3) bekezdésében a "8-11." szövegrész helyébe a "9-11." szöveg lép.

(3) Hatályát veszti a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi CIV. törvény 41. § (2) bekezdése.

III. fejezet

Záró rendelkezések

6. §

(1) Ez a törvény - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2008. április 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 1. § (2) bekezdése 2008. július 1-jén lép hatályba.

(3) E törvény 3. § (6) bekezdése 2009. január 1-jén lép hatályba.

7. §

(1) Az Ebtv. 18. § (10) bekezdés c) pontjának és 18/A. § (18) bekezdés c) pontjának e törvény kihirdetésekor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni az e törvény hatálybalépését megelőzően megkezdett ellátások tekintetében.

(2) A biztosított a 2008. évben húsz alkalom feletti ellátások után fizetett vizitdíjak összegét az Ebtv. e törvény kihirdetésekor hatályos 18/A. § (17) bekezdésének alkalmazásával 2008. június 30-ig igényelheti vissza. A jegyző a vizitdíj visszaigénylésével összefüggő eljárásban az ellátást igénybe vevő biztosítottnak a nyugtán, illetve a számlán szereplő nevét és TAJ-számát az eljárás befejezéséig kezelheti.

(3) Az e törvény hatálybalépését megelőzően megfizetett képzési hozzájárulást a felsőoktatási intézmény e törvény hatálybalépését követő harminc napon belül köteles visszafizetni, illetve a felsőoktatási intézmény részére még nem teljesített fizetési kötelezettséget nem kell teljesíteni.

indokolás

a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz

általános indokolás

2008. március 9-én országos ügydöntő népszavazásokat tartottak Magyarországon a következő kérdésekben:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

Az Alkotmány 28/C. § (3) bekezdése és az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény 8. § (1) bekezdése alapján az Országgyűlés a népszavazások döntésének haladéktalanul köteles eleget tenni.

A Kormány - tudomásul véve a népszavazások eredményét - jelen törvényjavaslat előterjesztésével kezdeményezi a vizitdíjra és a kórházi napidíjra, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezését.

A népszavazások a vizitdíj és a kórházi napidíj esetében csak azt a kötelezettséget keletkeztetik, hogy azokat 2009. január 1-jétől kell megszüntetni, a Kormány azonban azt javasolja, hogy a technikailag kivitelezhető legkorábbi időpontban, 2008. április 1-jétől szűnjön meg ez a fizetési kötelezettség.

részletes indokolás

Az 1-3. §-okhoz

A törvényjavaslat valamennyi hatályos törvényből hatályon kívül helyezi a vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó szabályozást.

A 4-5. §-okhoz

A törvényjavaslat hatályon kívül helyezi a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényből, illetve annak módosításából a képzési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

A 6-7. §-okhoz

A törvényjavaslat 2008. április 1-jével rendeli megszünteti a vizitdíj- és a kórházinapidíj-fizetési kötelezettséget.

Ezzel összefüggésben átmeneti szabályként rögzíti, hogy a 2008. évben kifizetett, húsz alkalom feletti vizitdíjakat 2008. június 30-ig lehet visszaigényelni a jegyzőtől, illetve ezen időpontig lehet az Egészségbiztosítási Felügyelethez panaszt előterjeszteni a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal összefüggésben.

Rögzíti a törvényjavaslat, hogy a 2008. április 1-jét megelőzően megkezdett, de e dátumot követően befejeződött fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás esetében az elszámolási nyilatkozaton fel kell tüntetni a kórházi napidíj megszüntetése előtti időszakra tekintettel fizetett kórházi napidíj összegét.

A vizitdíjra és a kórházi napidíjra vonatkozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése értelemszerűen nem mentesíti az egészségügyi szolgáltatókat az alól, hogy a 2008. április 1-jét megelőzően nyújtott ellátások elszámolása során a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségüknek tegyenek eleget.

A törvényjavaslat biztosítja, hogy a már megfizetett, illetve a törvény által megfizetni rendelt képzési hozzájárulást harminc napon belül vissza kelljen fizetni, illetve azt ne kelljen megfizetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!