Ismeretlen okból túlnyomás keletkezett egy veszélyeshulladék-konténerben, amely a hordót szétfeszítette és a hulladék konténer teteje megnyílt. A zárt hordóban körülbelül 40 kilogramm, amin katalizátort is tartalmazó hulladékot helyeztek el későbbi elszállításra és megsemmisítésre. Tűz nem keletkezett. A környéken érezhető szag az amin-tartalomra vezethető vissza - közölte a balesetben érintett Elastogran Kemipur Kft. ügyvezető igazgatója, Demjén Zoltán.
A robbanástól körülbelül 500 méterre egy lakópark található, de semmilyen, a lakosságra veszélyes anyagot nem találtak a levegőben, így a lakók kimenekítésére nem volt szükség - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Fővárosi Tűzoltóság és a Budapesti Polgári Védelmi Igazgatóság által közösen üzemeltetett Vegyi Felderítő Szolgálatnak a vegyészmérnöke a levegő koncentrációját több ízben megmérte közvetlenül a konténerben, a konténer mellett és távolabb is. Kimutatható mértékű szennyeződést a levegőben egyszer sem talált. A tűzoltók homokkal semlegesítették a terepet.