A szigetvári vár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll, az üzemeltetési jogokat most 99 évre átvenné egy szervezet, a Magyarországi Iszlám Kulturális Egyesület. Az egyesület azzal az ajánlattal kereste meg a város szocialista polgármesterét, Paizs Józsefet, hogy az üzemeltetési jogokért cserébe felújítanák a várban magasodó minaretet és befejeznék a korábban megszakadt felújítási programot. A terveik között török kulturális és oktatási központ létrehozása is szerepel a vár területén - írja a Magyar Nemzet. A Zrínyi Miklós védte Szigetvár 1566-ban került török kézre egy hónapos ostrom után.
Paizs József az üggyel kapcsolatban a lapnak azt nyilatkozta: kapóra jött a török ajánlat, mert mostantól velük tudja "riogatni a Vagyonkezelőt, így talán a vár tulajdonosa végre kilép a rossz, hűtlen gazda szerepéből, és rájön, hogy nemzeti kincsünkre költeni kell". Paizs szerint ha mégis komolyra fordulnának a török szervezettel folytatott tárgyalások, a vár üzemeltetésének átadásáról helyi népszavazson kellene dönteni.
A jelenlegi üzemeltetővel, a polgármester szerint egy fideszes vállalkozóval kötött szerződés 2010-ig érvényes. A Nemzeti Vagyonkezelő szóvivője, Száraz Gábor szerint addig csak feltételezésekről lehet beszélni. A szóvivő úgy tudja, a jelenlegi üzemeltető cégben 49 százalékos tulajdonrésze van a szigetvári önkormányzatnak. Hozzátette: 2005-ig két lépcsőben 450 milliót költöttek a vár felújítására - írja a Magyar Nemzet.