Szombat este egy 40 év körüli, szolnoki férfi Ford típusú gépkocsijával haladt a Véső úton, majd jobbra kanyarodás közben kisodródott, latarolta a sövényt, aztán egy fának ütközött. Személyi sérülés nem történt és az autó sem lett totálkáros - mondta az [origo]-nak Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mivel a szonda elszíneződött, a rendőrök a férfit vérvételre vitték, ennek eredménye egyelőre nem ismert.
A sajtóreferens a férfi kilétét személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el, a szoljon.hu című helyi internetes újságnak azonban több helyi lakos is arról számolt be, hogy felismerték a férfiban Radócz Zoltán szocialista önkormányzati képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét. Többen úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy a sofőr meglehetősen ittas volt, autója az oldalára is borult, a vasutasnapról hazafelé tartó helyiek állították kerekére.
Az [origo] Radóczot nem tudta elérni, mert mobiltelefonja ki van kapcsolva. Azonban a szolnoki önkormányzat egyik neve elhallgatását kérő munkatársa megerősítette, hogy a rendőrség tájékoztatta a hivatalt az esetről, és valóban Radócz szenvedett balesetet. Arról azonban az önkormányzatnak sincs információja, hogy a képviselő mennyire volt ittas.