Rendőrök segítik a gyerekeket az úttesten való átkelésben az iskolák körül; ellenőrzik, hogy az autósok szabályosan és körültekintően közlekednek-e, és hogy használják-e a biztonsági övet, illetve a biztonsági gyermekülést; valamint előadásokat tartanak a biztonságos közlekedésről az iskolakezdés időszakában.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn hirdette meg az iskolakezdési akciót, amire állítása szerint azért van szükség, mert időbe telik, amíg a szünidőben a kevesebb kötöttséghez szokott, felszabadultabb gyermekek ismét felveszik a napi ritmust és visszazökkennek a megszokott rendbe.
A rendőrség szerint a korábbi hasonló akciók eredményeként sikerült elérni, hogy az utóbbi években a fokozott ellenőrzés idején nem történt tragikus kimenetelű gyermekbaleset.
A rendőrök egyúttal azt tanácsolják a szülőknek, hogy beszéljék meg gyalog vagy kerékpárral iskolába induló gyerekeikkel a közlekedési szabályokat, az útvonalat, vagy azt, hogy hogyan sétáljanak a járdán, hogyan keljenek át az úttesten. A balesetek 40 százalékánál ugyanis a gyerekek szabályszegése a ludas.
A rendőrök fokozott figyelmet kérnek a gyerekeiket kerékpárral iskolába indító szülőktől: beszéljék meg a biztonságos útvonalat, ennek veszélyes pontjait, csak megfelelő műszaki állapotú biciklivel, jó láthatságot biztosító ruházattal indítsák őket útnak. A rendőrség szerint a kerékpározó gyerekek baleseteinél a figyelmetlenség, a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbség meg nem adása a leggyakoribb kiváltó okok.