Péntek estig lehet szavazni a 2010-2011-es évi magyar-spanyol-belga EU-elnökség hivatalos logójára az interneten. A három ország közös pályázatot írt ki a művészeti és kreatív felsőoktatási intézmények hallgatói számára, a beérkezett pályaművek elbírálásába pedig a nagyközönséget is bevonják. A legjobb pályamű 18 hónapig fogja jelképezni Magyarország, Spanyolország és Belgium elnökségét az unióban.
Első körben minden ország kiválasztja a saját pályázói által készített 10 legjobb logót, majd második körben egy közös, nemzetközi bizottság dönt a végső győztesről. A magyar pályázatok közül 9-et az uniós kiírók elvárásainak megfelelően összeállított zsűri választ ki. A nemzetközi megmérettetésbe bejutó tizedik magyar pályaművet a zsűri által jelölt további 10 pályázatból az internetes szavazás eredménye határozza meg.
A pályázat magyar fordulójában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikus Szakának, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező és Vizuális Kommunikáció Szakának, a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának Formatervező és Tervezőgrafikus, valamint a Művészeti Nevelés- és Sporttudományi Kar Képi Ábrázolás és Kézműves Szakának hallgatói adhattak le pályázatokat.
A 10 legjobb magyar pályázó 500 eurós díjat kap a pályázat Magyarországi szervezőjétől, a Miniszterelnöki Hivataltól, a végső győztest pedig 10 000 eurós jutalom illeti, amelyet a három a három ország közösen ad össze a logó jutalmazására.