Vádat emelt szerdán a Budapesti Katonai Ügyészség az ellen a tűzszerész százados ellen, aki tavaly ősszel robbanószerkezetet helyezett el a Nádor utca 1. szám alatt, az MSZP újpesti irodája előtt - közölte Ács Tibor, az ügyészség szóvivője szerdán.
"A vádirat szerint a tűzszerész százados egyéb bűncselekmények mellett két alkalommal 2008 őszén, az alakulatától jogellenesen megszerzett eszközök felhasználásával, házilag készített robbanószerkezetet helyezett el" - közölte a szóvivő. A százados ellen - aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást - robbanóanyaggal visszaélés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.
A Honvédelmi Minisztérium még novemberben azt közölte: azonnali hatállyal leszerelték és elbocsátották a honvédség állományából a hivatásos tűzszerész katonát. A tűzszerész lebukásáról először a Népszabadság számolt be tavaly novemberben. A lap szerint a százados tettét nem politikai okok motiválták, hanem azt akarta bizonyítani, hogy "mekkora kupleráj van az alakulatánál", s azért tette az MSZP irodája elé a bombát, mert azt gondolta, így tud a legnagyobb feltűnést kelteni. Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője akkor erre azzal reagált: pontosan azon bukott le a tűzszerész, hogy rendszeres ellenőrzések vannak az alakulatnál.
A csőbombát egy járókelő vette észre november 6-án reggel. A IV. kerületi Nádor utca 1. szám alatti iroda munkatársai értesítették a rendőrséget, illetve a tűzszerészeket, akik a helyszínen hatástalanították a szerkezetet. Az iroda ellen október 19-én is volt egy támadás - akkor az iroda udvarára egy kibiztosított, éles gránátot dobtak.