Így fizetett Magyar Péter a haverjainak tízmilliókat a Diákhitel Központ pénzéből

Vágólapra másolva!
A 2021-es kormányzati ellenőrzés több hiányosságot is feltárt a Diákhitel Központnál, amelyet akkor Magyar Péter vezetett. A kiszivárgott, nem nyilvános jelentés szerint a KEHI összesen 52, 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen. És bár a közbeszerzési értékhatárt el nem érő, egyszerű beszerzési eljárásokat a jogszabályoknak megfelelően bonyolították le, a hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt. A Magyar Fejlesztési Bank ezt követően 2022-ben nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását. Mint arról korábban többször beszámoltunk, Magyar előszeretettel kötött túlárazott szerződéseket a haverjaival.
Vágólapra másolva!

A 2021-es kormányzati ellenőrzés több hiányosságot is feltárt a Diákhitel Központnál, amelyet akkor Magyar Péter vezetett. Az Átlátszó most megszerezte a KEHI nem nyilvános jelentését. Az anyag egyebek közt beszámol a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról. Mint írják, bár a kedvezőtlen tendenciát a menedzsment is észlelhette, és ezért költött közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással. De olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt – olvasható a jelentésben.

Magyar
Magyar Péter meglehetősen furcsa szerződéseket kötött
Fotó: TV2 képernyőfotó

Magyar furcsa szerződéseket kötött

A KEHI összesen 52, 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen. És bár a közbeszerzési értékhatárt el nem érő, egyszerű beszerzési eljárásokat a jogszabályoknak megfelelően bonyolították le,

a hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

A KEHI egyebek közt kiemelte a jelentésben a MESTINT Kft.-t. A cég által készített közvélemény-kutatás 12,4 millióba került, azonban a KEHI szerint 2 millióból is kijött volna a felmérés. Ugyanez igaz a First Voice Kft. diákhitelezéssel kapcsolatos kutatására, amiért 14,5 milliót fizetett a Diákhitel Központ.

A Plan B Kft. - amely azóta már megszűnt - 4 millió forintért készített el egy 40 oldalas tanulmányt a Z generációról, egy másik esetben pedig 4,4 milliót kaptak egy 18 diából álló előadásért.

A Think&Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek Trentin Balázs az ügyvezetője. A Szabad Európa szerint az ügyvezető a Tisza Pártnak is dolgozott a tavasz és a nyár folyamán. Ezt Magyar Péter is megerősítette, de állítása szerint azelőtt nem találkozott vele. A Trentin-féle Think&Thank Kft. 14,7 milliót kapott egy olyan megbízás keretében, amit szintén túlárazottnak minősített a KEHI.

Magyar Péter haveri szerződései: nyomoznak a hatóságok

Később a KEHI kiadott egy nyilatkozatot, miszerint az érintett törvény alapján tanácsadó tevékenységet folytatott a Diákhitel Központ Zrt. működése és gazdálkodása tárgyában. A tanácsadó tevékenység eredményeként a KEHI véleményt készített és a tanácsadói tevékenységet lezárta. Az ügyben ellenőrzési jelentés nem készült, a KEHI a vélemény elkészítésével a jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett.

A Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban, melyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak  

- közölte a KEHI. 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata után nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását a Diákhitel Zrt.-nél - közölte szintén szerdán a bank. A KEHI 2021 során folytatott átfogó vizsgálatot a Diákhitel Zrt.-ben, amely érintette a beszerzésekkel és szerződésekkel kapcsolatos gyakorlatot is. A Magyar Fejlesztési Bank ezt követően 2022-ben nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását - olvasható a bank közleményében.

Túlárazott szerződések

Korábban a Magyar Nemzethez egy olyan szerződés került, amelyet a baloldali figura még a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött egy Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó céggel. Érdekesség, hogy ez a férfi jelenleg Magyar pártjának egyik jelenlegi háttérembere, aki a vidéki szervezetek kialakításában vesz részt. A lap szerint ezzel a politikus még állami cégvezetőként tízmilliókat juttatott - érdekes feltételekkel - egy mostani fontos emberének cégeihez.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő korábban közzétett a közösségi oldalán egy bejegyzést, melyben azt állította, hogy Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként "felesleges, ráadásul túlárazott szerződéseket" írt alá. Majd utalt arra is, hogy az egyik ilyen megállapodás teljesítője ma Magyar pártjának dolgozik, melyet a baloldali politikus visszautasított - méghozzá megszámlálhatatlan alkalommal átírt Facebook-kommentben.

Azonban a Magyar Nemzet arról is írt, hogy 2021. december elsején a Központ szerződést kötött egy bizonyos Troia Media Kft.-vel, amely azt vállalta, hogy 

nettó 13,34 millió forintért kiszámolja, hogy a diákoknak nyújtott hitelezésnek milyen valószínűsíthető hatása volt a nemzetgazdaságra."

Emellett meg kellett becsülje azt is, hogy az elkövetkező három–öt évben milyen gazdasági hatás kapcsolódhat a diákhitelekhez.

A lap szerint ezt a "teljességgel képtelennek tűnő" megbízást gyorsan kellett elvégezni, a szerződés szerint december 23-e előtt meg kellett tartani az úgynevezett vezetői prezentációt. Úgy látják, Magyar Péter akkor már úgy akart karácsonyozni, hogy tisztában van azzal, milyen hatással van a nemzetgazdaságra az általa vezetett cég tevékenysége.

A hozzájuk eljutott szerződés szerint 

egy évvel az előző eset előtt kötött szerződést a Diákhitel Központ a Think & Tank Management Kft.-vel."

Az a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és szintén igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni - tette hozzá a lap. 

Kiemelték, hogy a két szerződés körülményeiben több közös pontot is észrevettek. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték. Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az összegeket úgy határozták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt.

Valamint arról is beszámolt a lap, hogy

a Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető.

A jelenleg is Magyarnak dolgozó Trentin a Magyar Nemzet információja szerint augusztus 17-én vendégként volt jelen egy olyan találkozón, melyet öt Pest vármegyei választókerület városi koordinátorainak szerveztek meg Dunaharasztira. Közölték, hogy azon információjukra, hogy Trentin részt vesz Magyar Péter pártjának munkájában, arra egyrészt már utalt Hadházy Ákos is, másrészt Trentin közösségi médiás szereplése is erre utal.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!