Az Egyesült Államok minden információt megad ahhoz, hogy jó döntést hozhasson a magyar kormány a guantánamói foglyok magyarországi befogadásáról - mondta csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján Daniel Fried, az Egyesült Államok guantánamói különmegbízottja. Fried Szabó Vilmos külügyi államtitkárral és Várkonyi László szakállamtitkárral tárgyalt, valamint találkozott a parlamenti pártok képviselőivel is.
Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el, hogy a guantánamói fogolytábort egy éven belül be kell zárni. Néhány héttel később kezdődtek tárgyalások több európai országgal - köztük Magyarországgal is - a foglyok befogadásáról. A Külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint Fried közölte: az amerikai adminisztráció hivatalosan felkéri a magyar kormányt, hogy vizsgálja meg guantánamói fogvatartottak befogadásának lehetőségét.
Egyelőre nem tudni, hány és milyen nemzetiségű guantánamói fogoly jöhetne Magyarországra. A külügyi szóvivő korábban azt mondta, nem változott az az álláspont, hogy Magyarország legfeljebb egy-két foglyot fogadhat be. Sajtótájékoztatóján Fried arról is beszélt: lehet, hogy lesz lehetőség arra, hogy a potenciálisan Magyarországra érkező rabokkal is beszéljen a kormány. Obama különmegbízottja szerint a befogadó országok kiválasztásánál figyelembe veszik a rabok véleményét is. Fried nem válaszolt azokra az újságírói kérdésekre, melyek arra vonatkoztak, hogy a Magyarországra érkező foglyok szabadon mozoghatnak-e majd a schengeni határok között.
Várkonyi megerősítette a kormány korábbi álláspontját: "e fontos humanitárius ügy megoldását elősegítendő a kormány kész minden kérést, opciót alaposan megvizsgálni". A végleges döntés előtt parlamenti konzultációkra van szükség, az amerikai partnerekkel pedig folytatódik az egyeztetés - közölte a szakállamtitkár.
Fried a kormány mellett tárgyal a parlamenti pártok képviselőivel is. A találkozó után a Fidesz közleményben jelezte: "a jelenlegi magyarországi helyzetben kockázatosnak tartja a terrorizmussal gyanúsított rabok befogadását". A Fidesz szerint ugyanis a kormány nem képes garantálni a rendet és a közbiztonságot az országban, és a nemzetbiztonsági érdekeket sem tudja érvényesíteni, mert "rendszeresen belpolitikai célokra használja fel eszközként a titkosszolgálatokat".
A hét elején tették közzé az Egyesült Államok és az Európai Unió elvi megállapodását a guantánamói foglyok befogadásáról. Washington kötelezi magát arra, hogy a befogadó ország rendelkezésére bocsát a volt foglyokkal kapcsolatos minden szükséges információt, beleértve a titkosszolgálati úton nyert értesüléseket is. Emellett a megállapodás szerint Washington arra is kész, hogy egyes esetekben magára vállalja az érintett életkörülményeinek biztosításához kötődő költségek egy részét.