"Gyönyörű volt a táj, csak sajnos végig fájt a fejem a ritka levegő miatt" - magyarázta Orbán Viktor a Blikknek, amely beszámolt róla, hogy a Fidesz-elnök feleségével együtt megmászta Ausztria legmagasabb hegycsúcsát, a 3798 méteren lévő Grossglocknert.
Orbán a lapnak elmondta, hogy felesége múlt héten ünnepelte a születésnapját, és ezt a túrát adta neki ajándékba. Az nem derül ki a cikkből, hogy pontosan mikor is mászták meg a hegyet.
A politikus és felesége autóval ment a hegy lábáig, az 1900 méter magasságban lévő parkolóig, és onnan először egy 2800 méteren lévő menedékházig gyalogoltak - írja a Blikk, amelynek Orbán azt mondta, hogy "igen szerény körülmények között töltöttük ott az éjszakát".
A csúcsra hat óra "megfeszített gyaloglás, számos sziklameredély leküzdése" után értek fel. "Szó szerint lélegzetelállító látvány volt. Egyfelől a kilátás miatt, másfelől pedig a kevés oxigén miatt igencsak szaporán vettük a levegőt a felhők felett" - mondta Orbán, aki megjegyezte, hogy komoly fizikai próbatétel egy ilyen túra, de nem lett izomláza, mert hazaérkezésük után egyből a Rudas fürdőbe ment, "ahol kértem egy jó masszázst".