Gyalogátkelőhelyen gázolt el egy családot, köztük egy babakocsiban tolt egyéves kislányt egy autós csütörtök este Szegeden - közölte pénteken a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság. A Mitsubishi áthajtott a tilos jelzésen, majd elütötte a zebrán éppen áthaladó családot. A kislány kiesett a babakocsiból, és megsérült.
Bár a gépkocsivezető a baleset után még meg is állt, és kiszállt, de tovább hajtott, miután közölték vele, hogy rendőrt hívnak. Az autó típusát és rendszámát azonban meg tudták jegyezni, így a rendőrségen rövid időn belül sikerült beazonosítani a jármű tulajdonosát. Kiderült, hogy a gépkocsit nem ő, hanem egyik ismerőse vezethette, akinek azért adta oda az autót, hogy műszaki vizsgára készítse azt fel.
A kocsit késő este találták meg a járőrök a híd lábánál, de a sofőr nem ült benne. A férfit jelenleg is keresik. Az ügyben a segítségnyújtás elmulasztása mellett közúti baleset gondatlan okozása, valamint jármű önkényes elvételének gyanúja alapján is indított eljárást a szegedi rendőrkapitányság.
Az első hírek szerint a gyerek súlyosan sérült, a Független Hírügynökség azonban este arról számolt be, hogy néhány horzsolásos seb és kék foltok látszódnak az egyéves kislány homlokán. Az ütközéstől 10-15 métert repült, mégsem lett komolyabb baja. Orvosai szerint csoda, hogy ennyivel megúszta.
A kislány édesanyja a Független Hírügynökségnek elmondta, gyermekét nagyon felzaklatta a baleset. Azóta sokat sír és egy percre sem lehet magára hagyni. A balesetben férje komolyabban, ő pedig könnyebben sérült meg. A gyereket még megfigyelik az orvosok, ezért van a Szegedi Gyermekklinikán.