Szerdán három hónappal ismét meghosszabbította a bíróság Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását - írja a Magyar Nemzet. A döntés még nem jogerős, de ha másodfokon is jóváhagyják, 2010. február 12-én lesz egy éve, hogy rács mögé került az erzsébetvárosi ingatlan panamaként elhíresült ügyben gyanúsított szocialista polgármester. Ebben az esetben Hunvald az előzetesben tölti a karácsonyi ünnepeket.
Az ügynek 21 gyanúsítottja van, a gyanú szerint majdnem egymilliárdos kárt okoztak az önkormányzatnak. Egyikük, Gál György, SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök egy éves évfordulója november 27-én lesz az előzetesben, várhatóan nála is hosszabbítanak.
Hunvald Györgyöt február 10-én helyezték előzetes letartóztatásba, azóta nem jár be a munkahelyére. Hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják. Ezekért a bűncselekményekért akár 20 év börtönbüntetést is ki lehet szabni.