Kezét nyújtotta a liberálisoknak Navracsics és Lendvai

Vágólapra másolva!
A reakciók alapján a Bokros Lajossal felálló MDF és az LMP nyerte el a közönség tetszését azon a vitaesten, amelyen a liberális szavazókat igyekezett meggyőzni a Fidesz, az LMP, az MDF és az MSZP arról, hogy rájuk kellene szavazniuk. A pártok képviselői egymást is csipkedték, a fideszes Navracsics Tibor az LMP-s Schiffer Andrást nyugtatgatta, Lendvai Ildikó vallomását pedig jókedvűen fogadták a nézők.
Vágólapra másolva!

Zsúfolásig megtelt a budai Millenáris Park színházterme, ahol a Republikon Intézet rendezett vitát arról, hogy kire szavazzanak a liberálisok. A tömegben feltűnt több korábbi SZDSZ-es politikus (például Horn Gábor, a párt korábbi ügyvivője, illetve Molnár Lajos korábbi SZDSZ-es egészségügyi miniszter) is, de a színpadon csak az MSZP, a Fidesz, az MDF és az LMP vezetői foglaltak helyet. Ők mindannyian úgy gondolták, hogy az ő pártjuknál otthonra találhatnak a liberális szavazók.

A vitázók abban már nem értettek egyet, hogy pontosan kik is a liberális szavazók. A közönség tetszését, a reakciókból ítélve, leginkább Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje és Schiffer András, az LMP választmányának tagja nyerte el.

Kik azok?

Schiffer szerint mára érvényét veszítette az nézet, hogy egységet lehet teremteni a piaci és a politikai liberalizmus hívei között, de Bokros szerint ez nem igaz, mert a piaci verseny anyagi alapját adja a politikai versenynek is.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, ő nem próbálná meg definiálni, hogy kik is a liberális szavazók, azt mindenki el tudja dönteni, hogy annak tartja-e magát. Szerinte a Fidesz azokból a volt SZDSZ-szavazókból nem kér, akik egyetértettek az elmúlt négy évben történt jogsértésekkel, de azokat szívesen látja, akiknek fontos a liberális jogállam. A frakcióvezető szerint a nemzeti liberalizmus követőinek jelentős része már 1998 óta a Fideszt erősíti.

Ezt Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nem hagyta annyiban, azt mondta, szerinte nem a kormány túlhatalma, hanem a verbális és a fizikai erőszak és a radikálisok előretörése tette sebezhetővé a demokráciát. Lendvai azt mondta, azokat tekinti liberálisnak és azoknak ajánlja pártját, akik egyetértenek négy alapvető kérdésben: akik védik a szabadságjogokat, a modernizáció és a progresszió oldalán állnak, fontos nekik a társadalmi különbségek csökkentése, illetve elvárják, hogy a politika felnőttként kezelje őket.

Csipkelődés

A beszélgetés során több kétoldalú vita is kialakult a résztvevők között, de inkább csak csipkelődő, nem személyeskedő hangnemben. Navracsics főként az elmúlt négy év - a jogállamot és a liberális demokráciát szerinte sértő - történéseit vetette az MSZP szemére. Schiffer András mind az MSZP-t, mind a Fideszt támadta, utóbbit arra kérte, tegye végre világossá, hogy milyen tervei vannak arra az esetre, ha megszerezné a kétharmados, alkotmányozó többséget.

"András, nyugodj meg" - mondta erre Navracsics, aki szerint pártja nem akarja saját hatalmának növelése érdekében megváltoztatni az alkotmányos berendezkedést. "Rendben van, elhiszem, de ideje lenne kiteregetni a lapokat" - válaszolt Schiffer, aki szerint a Fidesz az elmúlt években "furcsa cikcakkokat járt be ebben a kérdésben".

Túlvállalták magukat 2006-ban

Bokros Lajos főként saját programja mellett érvelt, és ismét felemlegette a száznapos programot, amelyet az MSZP és a Fidesz is megszavazott 2002-ben idején. Az MDF kormányfőjelöltje szerint az a liberális minimum, hogy "nem tesszük tönkre az országot".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képeinket a fotóra kattintva találja

A közönség körében derültséget keltett, amikor Lendvai Ildikó a 2006-os választási kampányról azt mondta, akkor valamennyi párt "optimistán túlvállalta magát". Szerinte az MSZP-t az emeli ki a többi párt közül, hogy ennek megfizette az árát, amikor felvállalta a válságkezelést.

Bokros vitába szállt az LMP ökoszociális piacgazdaságról alkotott elképzeléseivel is, szerinte csak a piac teremthet több munkahelyet, "nagyobb tortára van szükség, utána majd lehet vitatkozni azon, hogyan osszuk el".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!