Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését a Fidesz-KDNP március 15-én délután - jelentette be kedden Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója. A rendezvény - amelyen beszédet mond majd Orbán Viktor Fidesz-elnök - külsőségeiben visszafogott, alacsony költségvetésű lesz, illeszkedve a Fidesz által meghirdetett olcsó, takarékos és rövid kampányhoz -tette hozzá.
Nyitrai elmondta, a pártszövetség választási felkészülése március 15-ig tart, azután indul a kampányuk a nemzeti ünnepen délután három órakor kezdődő fővárosi rendezvénnyel. Utána jelennek meg médiahirdetéseik, például az interneten és a televíziókban. A kampánynyitóra több tízezer embert várnak.
Az MSZP szintén kedden jelentette be, hogy március 15-i rendezvényüket a fővárosi Pilvax közben, szabadtéren tartják. A "nemzeti ünnep tiszteletére rendezett országos nagygyűlésen" Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje fog beszédet mondani. A délután három órakor kezdődő eseményre az ország minden részéről várják a résztvevőket. (Az MSZP kampánynyitó rendezvényét már február 20-án megtartotta.)