Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 932. napjáról.
David Lammy brit külügyminiszter több mint 600 millió font értékű támogatást jelentett be Ukrajnának.
A támogatás 242 millió fontot biztosít humanitárius szükségletekre, és 371 millió font hitelgaranciát nyújt a Világbank által a létfontosságú közszolgáltatások támogatására, beleértve az iskolák és kórházak nyitva tartását, a köztisztviselők fizetését és a nyugdíjak finanszírozását.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke közös megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai és David Lammy brit külügyminiszterrel Kijevben.
Az elnök tájékoztatást adott a fronton kialakult helyzetről és a honvédség kiemelt szükségleteiről. Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajna számára mennyire fontos, hogy mielőbb megkapja az Egyesült Államok és más partnerek által biztosított nagy hatótávolságú fegyverek orosz területek elleni használatára vonatkozó engedélyt.
„Semmit és senkit nem hagyunk fogságban. Szeretném, ha Ukrajnában és Ukrajna ideiglenesen megszállt területein minden állampolgárunk hallaná ezt – függetlenül attól, hogy hol tartózkodik most, és bármilyen nehéz is a helyzete. Ez erkölcsünk része. Ukrajna nem kereskedik a földjével és nem hagyja el a népét” – mondta Volodimir Zelenszkij a Nemzetközi Krími Platform negyedik csúcstalálkozóján.
Magyarország területére 2024. szeptember 11-én az ukrán-magyar határszakaszon 5725 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6508 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 55 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.