Bár vasárnap este már győzelmi beszédet tartott, csütörtökig még izgulhat az MSZP-s Szanyi Tibor, aki egy hajszállal vezet a budapesti 19. választókerületben. A jelenlegi állás szerint Szanyi 124 szavazattal vezet fideszes riválisa, Szalay Péter előtt, de egy szavazókör voksait és a külképviseleti szavazatokat még nem számolták bele az eredménybe, így az akár meg is változhat.
A törvény szerint minden választókerületben kijelölnek egy szavazókört, amelynek voksait nem számolják meg vasárnap este, hanem megvárják, amíg - legkésőbb csütörtök éjfélig - megérkeznek a külképviseleteken leadott szavazatok. Ezeket hozzákeverik az addig elzárva tartott urnák tartalmához, majd együtt számolják meg a szavazatokat (ez biztosítja, hogy ott is titkos maradjon a választás, ahol csak egyetlen ember szavazott).
A 19. választókerültben a 45. számú szavazókört jelölték ki a külképviseleti szavazatok fogadására. Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere - aki magabiztosan nyert mandátumot a szomszédos választókerületben - vasárnap este azt mondta: nem izgulnak, mert az első fordulóban, ebben a szavazókörben Szanyi 94 szavazattal többet kapott, mint a fideszes Szalay.
Szavazatok száma a 19. választókerületben (a második forduló a 45. szavazókör nélkül):
első forduló | második forduló | |
Szanyi Tibor (MSZP) | 10244 | 10190 |
Szalay Péter (Fidesz) | 10673 | 10066 |
Tordai Bence (LMP) | 3709 | 1706 |
Kovács Bertalan (Jobbik) | 2222 | - |
Tarján András (MDF-SZDSZ) | 996 | - |
A XIII. kerületi 45-ös szavazókör urnáiban jelenleg 424 szavazat lapul, ehhez jönnek még a külföldön leadott voksok. A 45. szavazókörben, a külföldi szavazókkal együtt 655-en szavaztak. Közülük 295 ember voksolt Szanyira, 201 Szalayra, 73 az LMP-s Tordai Bencére, 51-en a jobbikos Kovács Bertalanra és 25-en Tarján Andrásra, az MDF-SZDSZ jelöltjére.
Szanyi a sikerét annak köszönheti, hogy a kisebb részvétel - az első fordulóban 69,8, a másodikban 56,8 százalék - ellenére is megtartotta saját szavazóit (sőt, a 45-ös szavazókörrel együtt minden bizonnyal növelni is tudja majd), miközben a fideszes választók részvételi kedve csökkent, és az első fordulóban még a Jobbikra szavazók sem segítették ki Szalay Pétert. Igaz ez az MSZP-s jelölt számára fejfájást okozó 48-as szavazókörre is, ahol a lakóhelyektől távol, igazolással szavazók voksoltak.
A igazolással szavazók számára kijelölt, 48-as szavazókör adatai:
első forduló | második forduló | |
Szanyi Tibor (MSZP) | 404 | 401 |
Szalay Péter (Fidesz) | 896 | 802 |
Tordai Bence (LMP) | 274 | 117 |
Kovács Bertalan (Jobbik) | 256 | - |
Tarján András (MDF-SZDSZ) | 76 | - |
A második fordulóban jóval kevesebb volt az igazolással szavazó: míg két hete 1431 ember szavazott így a XIII. kerületben, múlt vasárnap már csak 799. A 48-as szavazókörben Szanyi mindössze 3, az egész a választókerületben (a 45. szavazókör nélkül) 54 szavazattal kapott kevesebbet, mint két héttel korábban. Fideszes riválisára. Szalay Péterre a 48-as szavazókörben 94-gyel, az egész választókerületben összesen 607-tel kapott kevesebb szavazatot.