Az MTV híradója szerda este arról számolt be, hogy 176 millió forintért kapta meg az államtól a Budapest XI. kerületében lévő Kopaszi-gát melletti telkeket egy off-shore cégek tulajdonában lévő kft., pedig a telkek csaknem félmilliárd forintot érnek. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta a csatornát, hogy elsősorban arra a kérdésre keresik a választ, hogy történt-e visszaélés, illetve történt-e bűncselekmény ezeknek az ingatlanoknak az értékesítése kapcsán.
Az eladást egyébként a Nemzeti Vagyonkezelő jogelődje, a Kincstár hasznosítási tanácsa hagyta jóvá. A vagyonkezelő szóvivője az MTV Híradójának azt nyilatkozta, az adott ügy még az MNV Zrt. jogelődjéhez kapcsolódik, ezért a rendőrség megkereste a vagyonkezelőt, amely minden kért információt, illetve dokumentumot a rendelkezésre bocsátott.
Az ügyben Schneller Domonkos fideszes fővárosi képviselő tett feljelentést, és Veres János szerepét is tisztázná. A képviselő szerint "egy ilyen kaliberű ügylet nem bonyolódhatott volna le az MSZP legfelsőbb körei, leginkább Veres János akkori pénzügyminiszter tudta és beleegyezése nélkül. Ugyanis Leisztinger Tamás MSZP-közeli nagyvállalkozó tulajdonában lévő off-shore cégének adták el mélyen áron alul ezeket a területeket."
A BRFK különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a vezérigazgató egyik tanácsadóját és egy főosztályvezetőt. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság Hasznosítási Tanácsának 11 tagja volt. Közülük eddig két vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként, a többiek pedig számíthatnak arra, hogy gyanúsítotti idézést kapnak.