500 millió forintba kerülhet a 2006-os károsultak kártérítése

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló adatokból úgy becsülhető, hogy a 2006. augusztus 20-i tűzijáték károsultjainak mintegy 300 millió, az őszi rendőri erőszak áldozatainak közel 200 millió forint értékben kell az államnak kártérítést fizetnie - nyilatkozta Gulyás Gergely fideszes képviselő az MTI-nek. Gulyás Lázár János, Balog Zoltán és Ékes Ilona fideszes képviselőkkel közösen jegyezte az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló fideszes országgyűlési határozati javaslatot, amelyet kedden fogadott el a parlament. A törvényhozás erkölcsi és anyagi kártérítést ígért azoknak, akiket a 2006-os augusztus 20-i tűzijáték, illetve ősz folyamán - akár az állami vezetői mulasztások, akár a törvénytelen rendőri fellépés folytán - alapjogi sérelem ért. Az Országgyűlés 316 igen és 44 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az országgyűlési határozatot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!