Az önkormányzati választások után Budapest új vezetésének felül kell majd vizsgálnia, hogy milyen hibák, mulasztások történtek a 4-es metróberuházás előkészítésében, a 4-es metróra fordított összegek a fővárosi és vidéki felszíni közlekedés fejlesztése elől veszik el a forrásokat - mondta a Blikknek Fekete Rajmund, a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság sajtómunkatársa. Az esetleges folytatásról mindezeket mérlegelve születhet majd döntés - tette hozzá. Fekete szerint a metró alternatívája, egyebek mellett az autóbuszok javítása, cseréje, a helyi és a közösségi közlekedés összehangolása lehet.
A Blikk csütörtöki számában azt írta: kormányzati körökből úgy értesült, hogy a kormány kiszállna a 4-es metróból, a már megkezdett építkezést befejezik, de nem adnának pénzt a második szakaszra, így a metró megállna a Baross téren, és nem menne el Zuglóig.
Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója a napilapnak azt mondta: a metrótörvény és a fővárossal kötött szerződés érvényben van, az mindkét felet kötelezi. Változtatási szándékról nem érkezett jelzés, erre nem is számítunk - tette hozzá.