Orbán: A szociális konzultáció után tárgyal a kormány a szakszervezetekkel

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor levélben kért időt a kormányt tárgyalásra hívó szakszervezetektől, és azt ígérte, hogy a kormány képviselői tárgyalni fognak az érdekképviseletekkel. Csütörtökön egyébként a munkavállalókat érintő kedvezőtlen lépések ellen tüntetett két, összesen kétezer munkavállalót tömörítő két vegyipari szakszervezet. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig szerdán sztrájkbizottságot alakított, mert a kormány nem jelölte ki a képviselőjét a korengedményes nyugdíj tervezett megszüntetése ügyében kezdeményezett egyeztetéshez.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter csütörtökön bejelentette, Orbán Viktor levélben közölte a kormánytól egyeztetést és kormányzati tárgyaló kinevezését kérő szakszervezetekkel, hogy a szociális konzultáció lezárásáig nem születnek olyan kormányzati döntések, amelyek érintik a szakszervezetek által felvetett ügyeket, a konzultáció után a kormány kész a tárgyalásra. Szijjártó hozzátette, a kormányfő a levélben arról is ír, örül annak, hogy a szakszervezeti vezetők is fontosnak tartják azokat a kérdéseket, amelyekben az elkövetkezendő időszakban, Magyarország megújítása során döntéseket kell hozni.

Csütörtök este a kormány várható intézkedései, elsősorban a munka világát szabályozó törvények tervezett változtatása miatt demonstrált a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet (KVSZ) és a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete (VMFSZ) az észak-borsodi Kazincbarcikán.

Salagvárdi Gábor, a VMFSZ elnöke közölte: a kormány tizennégy hónapja semmibe veszi a társadalmi párbeszéd európai és magyar normáit, a parlamentben egyének kénye-kedvére törvényeket módosítgatnak, a szavazógépezet pedig megszavazza azokat. "A bérből és fizetésből élő munkavállalók már nem tudják ezeket a terheket elviselni, a jelenlegi törvénymódosítási tervezet pedig - amely a munkát, a munkavállalókat érinti - rabszolgasorba dönt bennünket" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: felhívják a kormány figyelmét, térjen vissza a rendes útra, üljön le tárgyalni az érintettekkel, a munkavállalókkal, a munkaadókkal, a nyugdíjasszövetségekkel, mert ha nem teszi, mi is mást fogunk tenni, nem leszünk ilyen békések.

A kazincbarcikai vegyészszakszervezet korábban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy demonstrációs bizottságot alakítottak, mert egyre növekvő aggodalommal figyelik a munka világát szabályozó törvények kormányzat általi sárba tiprását. Tiltakozásuk indokai között szerepel, hogy a korkedvezményes nyugdíjat a vegyészek meg sem kapták - pedig aláírásokat gyűjtöttek, félpályás demonstrációt is tartottak ennek érdekében -, de most már esélyük sem lesz, hiszen magát a lehetőséget szüntetik meg. A szakszervezetek szerint a munkavállalóknak nagyon fontos továbbra is a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetősége, amelyet meg kellene tartani, valamint az érdekegyeztetés, hiszen nem lehet elfogadni a munka világát érintő szabályozást társadalmi vita, párbeszéd nélkül. A két kazincbarcikai vegyipari szakszervezet összességében csaknem kétezer embert tömörít. A Mozdonyvezetők Szakszervezete sem elégedett, az érdekképviselet szerdán közölte, hogy sztrájkbizottságot alakított, mert a kormány nem jelölte ki a képviselőjét a nyugdíjkorkedvezmény és a -korengedmény tervezett megszüntetése ügyében kezdeményezett egyeztető eljáráshoz.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!