Az Osztrák Felsőoktatási Hallgatói Önkormányzat (ÖH) szerint előállították két aktivistájukat a budapesti meleg méltóság menetén, holott ők maguk voltak neonácik támadásának áldozatai. Az osztrák hírügynökség tájékoztatása szerint az ÖH mintegy ötven aktivistája vett részt szombaton a budapesti melegfelvonuláson. "A rendezvény után az autóbuszukhoz tartottak, amikor mintegy 15 neonáci rettenetesen bűzlő spray-kkel rájuk támadt" - állt az APA vasárnap éjszaka kiadott jelentéseiben.
A hallgatói önkormányzat közlése szerint a buszba menekült aktivistáikat a magyar rendőrök "brutálisan kirángatták" a járműből. A diákönkormányzat közölte azt is, hogy a szembesítéskor a "neonácik" önkényesen azonosították őket vélt támadókként.
A rendőrség vasárnap délután ehhez képest azt közölte, hogy a két férfit jóval a melegfelvonulást követően állították elő, miután a késő esti órákban szóváltásba keveredtek magyar állampolgárokkal a belvárosban. A rendőrség gyanúja szerint a vita során a két férfi bántalmazta is őket. Ezért a késő esti órákban előállították, majd kihallgatták a két férfit, akiket a hajnali órákban szabadlábra helyeztek - közölte a rendőrség.
Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője azt mondta, hogy a melegfelvonulással összefüggésben összesen négy embert állítottak elő, és mindegyikük szabadlábon védekezhet. Egyiküket közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt vonták eljárás alá, egy embert rendbontással gyanúsítanak, két emberrel szemben pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanúja merült fel.