Kell-e egy bölcsésznek a forrasztópáka?

Nem egyértelmű az egyetemek és a főiskolák számára, hogy mit vár tőlük az állam, milyen képzést akarnak kapni a hallgatók és milyen diplomásokat szeretne a piac - mondta az [origo]-nak két felsőoktatási intézmény vezetője. Szerintük a diákok többsége irreális piaci elvárásoknak próbál megfelelni, miközben a cégek alig szállnak be az anyagi gondokkal küzdő intézmények finanszírozásába. Hogyan látja a magyar felsőoktatást egy rangsorban legelőre és leghátra sorolt felsőoktatási intézmény vezetője?

- Mit gondol arról, ahová a tavalyi HVG felsőoktatási rangsor helyezte az ön intézményét? Mennyire gondolja reálisnak? (A Kecskeméti Főiskola a 42., az ELTE 1. lett.)
Danyi József (Kecskeméti Főiskola, rektor): Teljesen alaptalannak tartom. Például ha egy főiskolai vagy egy Bsc képzésnek az a célja, hogy gyakorlatorientált legyen, akkor nem hiszem, hogy az akadémikusok száma dönt a képzés kiválóságáról. A felsőoktatási intézményekben végzett tudományos tevékenység megítéléséhez pedig tudni kell, hogy megfelelő számú és színvonalú tudományos műhely nélkül a főiskolák sem értek volna el akkreditációt. A szempontok közül rendkívüli módon hiányolom a kimeneti oldal figyelembevételét. A legutóbbi diplomás pályakövetési vizsgálatok szerint a nálunk végzettek 84 százaléka nagyon jónak értékelte a főiskolát, a foglalkoztatók pedig az ötös skálán négyesre osztályozták a diplomásokat.

Mezey Barna (ELTE, rektor): Messzemenőleg. Nem csak azért, mert hűségem az egyetemhez ezt kell, hogy mondassa. Az ELTE-nek tradíciója, helye és minősége okán van olyan reputációja, amelyik vonzza a kiváló hallgatókat, az oktatói garnitúra kiválósága pedig hagyományos állapot az ELTE-n.

Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora

- Mennyire keresett az önöknél megszerzett diploma?
D. J.: Jó a megítélése a Kecskeméti Főiskolának a munkáltatói oldalról, és ezt a felmérések is igazolják. Kecskemét környezete elég jó lehetőségeket kínál, ráadásul Bács-Kiskun megye a diplomás munkavállalók számát tekintve utolsó előtti a sorban, ami kedvező ahhoz, hogy a diplomásaink el tudjanak helyezkedni. A pályakövető felmérés szerint a megkérdezettek 85 százaléka az államvizsgát követő 6 hónapon belül, 95 százalékuk egy éven belül el tudott helyezkedni. A környezetünkben több iparvállalat van, például a Knorr, a Hilti, a Phoenix Mecano, a KÉSZ, ezek mindegyikével együttműködési megállapodásunk van. A Mercedesszel és a Mol kenőanyaggyártó cégével stratégiai együttműködési megállapodást írtunk alá.

M. B.: Ebben a kérdésben elsősorban a társadalom dönt. A tapasztalatok alapján az ELTE-s diploma mindig ér annyit, hogy nem marad el az álláskereső behívása az interjúra. A karoknak, intézeteknek különféle együttműködései vannak állami és magánintézményekkel. Az egyetemnek egyik friss kapcsolata a Fővárosi Önkormányzat, mellyel együttműködési megállapodást írtunk alá. Nyilván a Főváros egészen másfajta szakembereket kér, mint egy másik partnerünk, például az Ericsson. De felvettem a kapcsolatot azokkal a kerületi önkormányzatokkal is, melyek területén az ELTE-nek vannak kampuszrészei, hogy erősítsük a város-egyetem kapcsolatot. Hozzá kell tennem, hogy az ELTE sajátos helyzetben van: jellegét tekintve humán- és kutatóegyetem. Ezzel összefüggésben mi elsősorban az államnak készítjük fel a diplomásokat: a közszféra és a közszolgáltatások a kiemelt foglalkoztató. A humán tudományok és az alapkutatási eredmények piacszerűen nehezen értékesíthetők. Sajátos megrendelői szféránk van, ami nem a klasszikus értelemben vett piac.

- A felsőoktatásban tanulók sokat panaszkodnak arra, hogy nem kapnak elég gyakorlati képzést, hogy a tanultakat nem tudják hasznosítani.
D. J.: Ha a hallgatók így gondolják, akkor ez föltétlen így van. De a kérdés elég bonyolult. Ha valami akadályozza, hogy a képzés még gyakorlatiasabb legyen, az a heti óraszám, az anyagi lehetőségek, a normatív finanszírozás folyamatos csökkenése. A műszaki képzésben a Bologna-szisztéma ellenére is megőriztük a gyakorlatorientált képzést, ugyanis a Bologna-rendszer nem segít a gyakorlati képzésben, sőt kifejezetten árt annak. A korábbi főiskolai képzést "elméletiesebbé" kellett tenni, az egyetemek meg azzal próbálkoznak, hogy gyakorlatiasabbak legyenek. Sem a főiskola, sem az egyetem nem erre született valamikor, ezért ha panaszkodnak a hallgatók és a munkáltatók, biztosan igazuk van. Ezért volna jó bevezetni a duális képzést, melynek keretében az ipar, a gazdaság is majdnem annyit vállal a hallgatók képzésében, mint a felsőoktatási intézmény. A duális képzéssel lennének közel naprakészek a végzettek. Mi ugyanis nem tudunk kész mérnököt képezni akkor, ha az ipar csak az elvárásait fogalmazza meg, de nem száll be a képzésbe.

Danyi József, a Kecskeméti Főiskola rektora

M. B.: Az elmúlt 20 esztendő meglehetősen összezavarta az elméleti és a gyakorlati képzés tradicionális rendszerét. Azzal, hogy a főiskolákat kis egyetemeké tették, az egyetemektől pedig azt várták el, hogy főiskola módjára is képezzenek, csak még bonyolultabb lett a rendszer. Az alapképzéseknek nem világos, nem teljesen tisztázott a helye. Nem lehet elvárni attól a tudományegyetemtől, ahol akadémikusok képzik a hallgatókat, aminek az lenne a feladata, hogy a szelleme erejével, mély elméleti tudással felvértezve a kutató értelmiség jövőjét termelje ki, hogy azt tanítgassa, hogyan kell forrasztópákával dolgozni. Amikor a hallgatók azt mondják, kevés a gyakorlati képzés, akkor a piac egy olyan radikális elvárását fogalmazzák meg, ami abszurd, bár érthető. A gyakorlatban a munkáltató azt várja el a szerencsétlen hallgatótól, aki friss diplomával a zsebében munkába áll, hogy már másnap a gyakorlati tudását mutassa be - ez igazságtalan. Nem vagyok abban biztos, hogy a magyar felsőoktatásnak minden körülmények között teret kellene engednie ennek a felfogásnak. Hogy hogyan lehetne gátat szabni ennek, azt nem tudom.

- Nemrég került napvilágra a hír, hogy az oktatási kormányzat bezáratna, összevonna, átalakítana több felsőoktatási intézményt. Mik a legfrissebb információi?
D. J.: Hangsúlyozom, hogy nem a minisztériumtól vannak az információk, hanem - mondjuk - az [origo]-tól. Természetesen megkérdeztek: a minisztériumban annak a bizonyos négy főiskola vezetőinek egyikeként ott voltam. Az a legutolsó információm, hogy a szolnoki, dunaújvárosi, bajai és kecskeméti főiskolát összevonnák. A véleményem az, hogy egy olyan gazdasági környezettel rendelkező városban, mint Kecskemét, felsőoktatásnak lennie kell. Félek, mindenki más is ezt mondja. De azt gondolom, hogy egy megyei jogú, fejlődő iparú városnak kell, hogy legyen felsőoktatása. El tudom képzelni, hogy egy független Kecskeméti Főiskola, éppen a jó lehetőségek miatt, megállna a lábán. De ha az lesz a kormány döntése, hogy integrálódnunk kell, akkor abban reménykedünk, hogy a Kecskeméti Főiskola egy központi főiskola lesz, és ha kell, hozzánk társulnak más főiskolák is.

M. B.: Pontosan ugyanannyi az információm, mint bárki másnak, vagyis nagyon kevés. Mivel a felsőoktatási koncepcióról ismereteim szerint még nem döntött hivatalos fórum, így csak mendemondák járnak róla. Egyeztetések vannak, de ezek informális eszmecserék. Nem mondom azt, hogy nem tárgyalok állami vezetőkkel és nem próbálok megtudni valamit, de addig, amíg a felsőoktatási törvénynek a koncepcióját vagy a szöveges változatát nem ismerjük a vita előtt, addig minden ilyen beszélgetés tulajdonképpen csak egy tájékozódó puhatolózás.

- Milyen következménye lenne az integrációnak az ön intézményére nézve?
D. J.: Én főiskolapárti vagyok, nem tagadom, mert a főiskolákkal - különösen a vidékiekkel szemben - való mostohább bánásmód ellenére is keményen tartjuk magunkat. Remélem, nem lesz ésszerűtlen az integráció, ha létrejön. Elhangzott az is, hogy a szekszárdi főiskola is Kecskeméthez tartozzon. Ebben az esetben úgy lenne, hogy Szolnok, Dunaújváros, Baja, Szekszárd és Kecskemét lenne egy intézmény - nem vagyok biztos abban, hogy ez a megoldás olyan olcsó lenne.

M. B.: Az ELTE az ország legősibb nemzeti intézménye. Hogy megszűnjön vagy beolvadjon, az számomra elképzelhetetlen. Az, hogy valamely módon átalakuljon, adott esetben gyarapodjon, az nem elképzelhetetlen. Nem tudom, hogyan működne a sokak által vizionált nagy budapesti egyetem. A Magyar Rektori Konferencia hivatalos adatai szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatólétszáma 21 700, a Corvinusé 17 000, a Semmelweissé 10 650, az ELTE-é 29 500. Ez közel nyolcvanezer hallgatót jelent, ha számolunk a korábbi elképzelésekben napvilágot látott hallgatólétszám-csökkentésekkel, akkor is legalább ötvenezres hallgatósággal kellene kalkulálni. Az integráció elméletileg olcsóbb intézményt is eredményezhet, ha a szervezeti racionalizálás az igazgatási, adminisztratív apparátus egyszerűsítését, szakmailag a párhuzamos szakok felszámolását hozza. De lehet drágább is, ha az intézmények összeigazítása miatt felduzzad az az apparátus, ami üzemelteti az egymástól egyébként nagyon távol álló, tradicionálisan eltérő rendszereket. Amikor 2000-ben két komplett felsőoktatási intézményt fogadott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem és azokat karrá kellett alakítani, beigazítani a régi rendszerbe, nem gondoltuk, hogy az tíz esztendős munka lesz, aminek még most sincs vége. Az integráció hosszú távú és költséges program, amire ha van fedezet, nagyon komoly előrelépést jelenthet.

- Milyen az együttműködés az új oktatási kormányzattal, mit gondol az egyeztetések számáról és minőségéről?
D. J.: Nem tudom, kit sértek meg vele, ha nem vagyok különösebben elégedett az egyeztetések számával. Azt gondolom, kevésbé hiszik el az irányítóink, hogy mi jóindulattal is tudnánk segíteni többször, több fórumon. Annak örülök, hogy Dux Lászlóval, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral többször is volt módom találkozni. Most kíváncsi vagyok, hol tart a felsőoktatási törvény, mert ha valóban augusztus végén, kora ősszel parlament elé viszik, akkor azt jó lenne már tudni, mert pillanatnyilag nincs információnk róla. Én azt gondolom, hogy adnak a véleményünkre, de hihetetlenül bonyolult ez a kérdés. Nagyon nem egységes a magyar felsőoktatás véleménye, nehéz kialakítani egységes véleményt. Ha a kormány nem tudja figyelembe venni, akkor annak ez a sokszínűség is lehet az oka.

M. B.: Amennyire én észleltem, a minisztérium nyitott az egyeztetésekre. A tárca többször kezdeményezett beszélgetéseket több rektorral, s úgy is, hogy egyenként hallgatott meg minket. Amit én inkább problémának érzek, hogy a felsőoktatási törvény előrehaladásának meglehetős nehézkessége rendkívüli módon behatárolta az egyeztetéseket. Négy minisztérium dönt az egyetemek ügyéről, négy minisztérium egyeztet egymással folyamatosan. Döntő szava a gazdasági vonatkozásúaknak van, mert új financiális megoldásokat keresnek. Amíg nem tudnak a finanszírozási kérdésekben egyezségre jutni, addig tulajdonképpen nincs is miről beszélnünk.

- Milyen zárolásokkal, megszorításokkal kell számolniuk, és a mindennapi működésben ezek milyen változásokkal járnak?
D. J.: Nagyon-nagyon fájt annak a 215 millió forintnak a zárolása, amiről azóta az országgyűlés úgy döntött, hogy valójában elvonás. Kettős a mi helyzetünk: pályázatokból meglehetősen sikeresek voltunk, sokat fejlődtünk az elmúlt öt-hat évben. Mégis, a működést tekintve még sosem voltunk olyan nehéz helyzetben, mint most. A 215 millió forintot a napi működésből kellett elvennünk.

M. B.: Az én intézményem, hasonlatosan a többihez, nagyon nehéz helyzetben van - nem tragikusban, de nagyon nehézben. Nyilván ez összefügg azzal a gazdasági helyzettel, melyben az ország van. Alapvetően az a gond, hogy a Széll Kálmán-terv első évi zárolása, amit nevesítettek, az 16 milliárd volt, és ha jól informálódtam, további 3 milliárd zárolást fogadtak el. Az egyetemet azért érinti ez súlyosan, mert az ELTE finanszírozásában a szokásosnál nagyobb a költségvetési forrás - miután, mint amint mondtam, nagyrészt a közszféra számára dolgozunk, ide bocsátjuk ki a diplomásaink sorát. Ennek következtében, ha tőlünk zárolnak vagy elvonnak, az jelentősebb problémákat okoz, mint másutt.

- Mit éreznek meg a nehézségekből az oktatók?
D. J.: Nézze, az oktatók és a nem oktató munkatársak is már megérezték a cafeteria elvonásával, erre nem vagyok büszke, sőt bizonyos fokig restellem. Sok kintlévőségünk van a pályázati utófinanszírozásokból, ha azok megérkeznek, túléljük. Minden bizonnyal meg kell gondolnunk a létszámgazdálkodást is. Konkrétan a nyugdíjas korúak továbbalkalmazását meg kell szüntetnünk.

M. B.: Miután megnéztük, hogy egy szak oktatásához mi a feltétlenül szükséges képzési mennyiség, ott fogjuk meghúzni a vonalat. A jövőben nem fognak elindulni ötfős kurzusok, leszámítva azokat a szakokat, ahol kétévente van két hallgató. A külsős szerződések számát, a nyugdíjas kollégák újraalkalmazását, a fél-, részfoglalkoztatásúak munkáját tudjuk korlátozni. A jelenlegi felsőoktatási törvény szerint az adjunktusnak meghatározott időn belül PhD-fokozatot kell szereznie, tehát határidőt kell szabnunk nekik és azt kell mondanunk egy idő után, hogy vége.

- És a hallgatókat hogyan érinti?
D. J.: A hallgatók nem érezhetik meg. A kollégákat is arra kértem, hogy a nehéz anyagi helyzetről lehet beszélni, de az oktatásban nem lehet semmilyen probléma. Az órák személyi és tárgyi feltételei nem csorbulhatnak, és a hangulaton sem érezhetik.

M. B.: A hallgatókat érzékelhetően nem érinti. A futó képzéseket és a lényeges gerincszakokat nem érinti a változás. Talán annyiban érzik majd meg a nehézségeket, hogy növekszik a szemináriumok létszáma - de még mindig a normális csoportmunka keretei között marad.

- Mit tart ebben a pillanatban a magyar felsőoktatás leggyengébb és legerősebb pontjának?
D. J.: A bekerülő hallgatók természettudományos képzettségét, a fegyelmet és a következetességet tartom a leggyengébbnek. Meg kell győzni a hallgatókat arról, hogy kellenek, de csak jó szakemberként van szükség rájuk. Ha ehhez az kell, hogy szigorítsuk a vizsgakövetelményeket, növeljük az ösztöndíjakat, akkor azt kell választani. Szerintem a magyar felsőoktatás változatlanul jó a műszaki vonalon. Mi is ott vagyunk országos és nemzetközi versenyeken. Például Németországban, Lausitzban negyedikek lettünk most úgy, hogy másodszor szerepeltünk a Shell Eco-marathonon, ami egy több évtizede megrendezésre kerülő verseny: hallgatóink saját tervezésű járművükkel új magyar csúcssal, egy liter benzinnel teljesítettek 2277 km-t. Az elektro- és pneumobil versenyeken is ott vagyunk mindig a dobogón. Idén taroltak az elektromobiljaink. Ez is azt bizonyítja, hogy a gyakorlati képzésnek igenis van helye, és eredményes is.

M. B.: A legerősebb pontja a minőség. Bármennyire mondja a sajtó, hogy a magyar felsőoktatás csak négyszázadik helyig tudja magát pozicionálni nemzetközi listákon, az nem igaz. Az International Colleges & Universities rangsorában például a Top 100 Universities and Colleges in Europe-on az ELTE a huszadik helyen áll, a világranglistán a 49. helyen található. Ahol Nobel-díjast követelnek meg, ott nyilván nem vagyunk előkelő helyen, mert nincs pénzünk egy Nobel-díjas tudósra. A természettudományi és a bölcsész eredményeink alapján karaink mindenhol előkelő helyen végeznek. A leggyengébb pont pedig nézetem szerint az elszabadult szakszámok. Mindig megborzongok, amikor elkezdenek beszélni arról, hogy nálunk hetvenkét felsőoktatási intézmény van. Nem az intézmények száma sok, hanem a szakoké. Akadnak olyan képzések, melyek negyven-ötven helyen zajlanak, olykor egymástól jelentősen eltérő színvonalon. Ez abszurd, erre nincs szükség.