Az önkéntesség oktatása pedagógusoknak, több pályázati forrás, és "önkéntesbarát" jogszabályalkotás - a többi között ezeket tartalmazza a hétfőn nyilvánosságra hozott Nemzeti Önkéntes Stratégia 2011-2020 című dokumentum. A Nemzeti Erőforrás minisztérium előterjesztése szerint az önkéntes munka "az egyik eszköze az esélyegyenlőség fejlesztésének, hozzájárul a szegénység csökkentéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez, segíthet a munkanélküliek munkaerőpiacra történő visszatéréséhez".
A dokumentum megállapítja, hogy Magyarországon "az önkéntesség csak alkalmanként jelenik meg a társadalomban, a rendszeres önkénteskedők száma nem emelkedik". A stratégia szerint a következő években ezen kell javítani, és "kiemelkedően fontos, hogy az önkéntes tevékenység az egész társadalmi és gazdasági életet behálózza".
A stratégia ezért konkrét célokat is megfogalmaz, mit szeretne a kormány elérni 2020-ig ezen a területen. A dokumentum szerint a programok akkor eredményesek, ha 2020-ra a felnőtt lakosság legalább harminc százaléka (majndem három millió ember) részt vesz önkéntes programokban. Az Európai Érték Vizsgálat 2008-as adatai szerint a magyarok 10,8 százaléka, nagyjából kilencszáz ezren végeznek önkéntes munkát.
A minisztérium azt is szeretné, hogy a kétszáz legnagyobb hazai vállalat legalább fele vegyen részt az önkéntes programokban, illetve hogy az önkéntes munka által húsz százalékkal több, korábban tartósan munkanélküli ember térjen vissza a munkaerőpiacra. A dokumentum szerint ugyanis "a hátrányos helyzetű, esetleg tartósan munkanélküli rétegek az önkéntes tevékenység végzése révén együttműködést, kooperációkészséget is tanulnak, így nagyobb eséllyel térhetnek vissza a munkaerőpiacra". A minisztérium emellett megalapítaná az Önkéntességért Díjat, és 2013-tól ötévente reprezentatív kutatást készítene az önkéntességről.
Az önkéntes munka jelentőségére már iskoláskorban felhíván a figyelmet a kormány, a most benyújtott köznevelési törvény tervezete szerint ugyanis a jövőben az érettségi feltétele lenne "ötven óra közösségi szolgálat", vagyis önkéntes munka. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár korábban azt mondta, hogy elsősorban szociális- és idősotthonokban, fogyatékos gyerekekkel foglalkozó intézményekben, és környezetvédelmi területen képzelik el a heti két óra munkát. Az [origo] által korábban megkérdezett diákok és tanárok szerint hasznos, de felkészítés nélkül kockázatos is lehet az önkéntes munka (erről itt olvashat).