A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

A hétvégén nehezebb lesz parkolási ügyet intézni

Vágólapra másolva!
A közlekedési központ két nappal kitolja a kedd és péntek között megbírságolt autósok úgynevezett bemutatási határidejét.
Vágólapra másolva!

Nem működik a hétvégén a rendszer, amellyel on-line intézhető a fővárosi teherforgalmi díj kifizetése, közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Közleményükben arra hivatkoznak, hogy a BKK január 1-jétől átvette a Parking Kft. korábbi feladatait, most pedig újabb lépést akarnak tenni a parkolási és teherforgalmi ügyfélszolgálat egyesítéséért. Így áprilistól megváltozik a túlsúlyos és túlméretes járművek közlekedésének ügyintézése is: jövő hétfőtől a VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 19-21. alatt működik majd az ügyfélszolgálat.

Pénteken szünetel a BKK által üzemeltetett területeken (belső területek főútvonalai) kiszabott parkolási pótdíjakkal kapcsolatos ügyintézés is, ezért a rendeletben előírt 5 naptári napos bemutatási lehetőséget 2 naptári nappal meghosszabbítják. A határidő-módosítás a 2012. március 27. (kedd) és március 30. (péntek) között kiszabott pótdíjakra érvényes.

A Blikk nemrég számolt be arról, hogy a BKK új székházba költözött, ahol négyzetméterenként havi 2800 forintnak megfelelő eurót fizetnek. A BKK hangsúlyozza, hogy több irodabérletet is felmond a cég, így 25 millió forintos megtakarítást jelent a költözés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!