Hende Csaba honvédelmi miniszter a Csemadok Komáromi Területi Választmány ünnepségén mond beszédet, Komáromban. V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Vas megyei Gasztonyban, Szentgotthárdon és Vasváron is felszólal a helyi március 15-i ünnepségen.
Miskolcon Kriza Ákos fideszes, Szegeden Botka László szocialista, míg Kecskeméten Zombor Gábor, ugyancsak fideszes polgármester mond ünnepi beszédet. Győrben Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) szólal fel, Hódmezővásárhelyen pedig Lázár János polgármester, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője beszél az ünnepi megemlékezésen. Kaposváron Szita Károly fideszes polgármester, Békéscsabán Deutsch Tamás néppárti EP-képviselő mond beszédet.
Békésszentandráson és Békéscsabán ünnepélyes állampolgári eskütételt tartanak a nemzeti ünnepen. A Csongrád Megyei Kormányhivatal, az intézményfenntartó központ és a megyei önkormányzat közös megemlékezésén ünnepi beszédet mond Pálffy István (KDNP), az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke.
Gyulán a helyi demokraták és civilek ünnepségén mások mellett felszólal Bokros Lajos EP-képviselő is.