A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Előzetesben az újszülöttjét romok közé dugó nő

Vágólapra másolva!
Emberöléssel gyanúsítanak egy 20 éves pécsi nőt, aki egy romos iskolában rejtette el újszülöttjét még augusztusban. A csecsemő életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság szerdán azt a nőt, akinek újszülöttjét egynapos keresés után holtan találták meg augusztusban Pécsen. Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy az emberöléssel gyanúsított 20 éves nő letartóztatását egy hónapra rendelték el. Az indoklás szerint esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye.

A rendőrség hétfőn közölte, hogy a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették a gyermeke halála miatt indult nyomozás keretében.

Az eddigi adatok szerint a nő augusztus 18-án hajnalban életképes gyermeket szült, ellátásáról azonban nem gondoskodott. A csecsemő holttestére másnap délelőtt, egy korábban iskolaként működő, romos épületben bukkantak rá a rendőrök. Az újszülött eltűnéséről a mentők értesítették a rendőrséget, miután az anyát kórházba szállították, de a gyermekét nem találták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!