A helyesírás csak a gyerekeknek fáj

A magyar helyesírási szabályok bonyolultak és elavultak, és ez így marad majd az évek óta készülő új szabályzatban is. Bár sok nyelvész évek óta vár arra, hogy a bonyolult és elavult szabályokat használhatóbbakra cseréljék, az akadémia nem mer reformálni. A hagyományok erősebbek, mint a józan ész, ráadásul pénz sincs azokra a kutatásokra, amelyekre szükség lenne az új szabályokhoz.

"Természetesen jól tudjuk, hogy ez nem csupán néhányunk, a helyesírással (is) hivatásszerűen foglalkozó nyelvészek ügye, hanem össznemzeti ügy, sok millió magyar ügye" - írta Nyomárkay István nyelvész professzor 2008-ban A Magyar Helyesírás Szabályai (MHSz) tizenkettedik kiadásának előkészítéséről szóló, kollégáinak címzett levelében. A tizenkettedik MHSz-t már hatodik éve gyúrja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvi Bizottsága, néhány napja kiszivárgott információk szerint a kötet ugyan tartalmaz majd kisebb módosításokat, azonban nem lesz számottevő változás az előző, 1984-ben kiadott szabályzathoz képest.

Akkor mégis miért készül éveken keresztül egy grandiózus szabálykönyv százötvenezer szavas szótárral? - merül fel a kérdés, amelyre Kálmán László, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója azt mondja, hogy ennek üzleti okai vannak. Bár a legújabb tervezetet nem látta, egy korábbi verzió alapján úgy gondolja, hogy maradnak az embereknek gondot okozó ellentmondásos és homályos szabályok. A nyelvész szerint a tizenkettedik kiadás előkészítésével az az egyik nagy gond, hogy a készítők ragaszkodnak a földrajzi nevek túlbonyolított helyesírási szabályaihoz, pedig azok a térképészeken kívül senki másnak nem fontosak. "Az emberek nem mérik fel, hogy ezzel csak a gyerekeket szívatják, más jelentősége nincsen" - fogalmazott Kálmán.

Egy új szabályzatnak az lenne a lényege, hogy taníthatóbbá és tanulhatóbbá váljon a helyesírás - mondta Kálmán, aki saját bevallása szerint radikális a helyesírás egyszerűsítésének kérdésében. "Engednék alternatívákat, lehessen így is, meg úgy is írni. A szabályokból kiszedném azokat a szakkifejezéseket, amelyek értelmezése még a nyelvészek között is vitatott" - mondta. Ilyen például az alá- és mellérendelő mondatszerkezet, a rag, a képző, a jel, ezek csak felesleges zavart okoznak - mondta Kálmán, aki a "sok megmagyarázhatatlan kivételt" is megszüntetné.

Van, amit nem lehet helyesen leírni

Eőry Vilma egyike volt azoknak a nyelvészeknek, akik a tizenkettedik kiadás előkészületeinek megkezdésekor átfogó, nagyszabású reformért emelték fel a hangjukat. "Húsz évig a Nyelvtudományi Intézet közönségszolgálatán dolgoztam, felhívtak minket az emberek, és megkérdezték, ezt vagy azt hogyan kell helyesen írni. Sok esetben a szabályzat ismeretében sem tudtunk jó választ adni" - mondta. Ennek extrém példája a bontott téglaburkolat, amely az imént leírt formájában helytelen, azonban a helyesírási szabályzat szerint nem is lehet helyesen leírni. "A bontott tégla két szó, a burkolat viszont összetétellé teszi, így a bontotttéglát egybeírjuk, és kötőjellel kapcsoljuk hozzá a burkolatot. De mivel az egymás mellett álló három t-ből egyik sem hagyható el, kötőjellel választjuk szét őket: tt-t . A szót tehát elvileg két kötőjellel kellene írni: bontott-tégla-burkolat, ezt viszont nem engedi meg a helyesírási szabályzat" - szemléltette.

"A mostani szabályozás nem alapvető helyesírási képességeket alakít ki, hanem inkább zűrzavart" - mondta Eőry, aki szerint a helyesírást a használhatóság vezérelve szerint kellene egyszerűsíteni. Már az maga bonyolulttá teszi a dolgot, hogy a hagyomány, a kiejtés és a szóelemzés elveit egyszerre kell figyelembe venni. Ehhez jön még az általában komoly nyelvtani tudást igénylő szabályrendszer differenciáltsága, amelyet így egy ma felnövekvő ember általában nem képes lexikai tudásként tárolni - fogalmazott a nyelvész, aki szerint az emberek egyébként sem a szabályokat keresik, hanem hogy hogyan kell helyesen írni az adott szót. "Nem a néhány ly-nal van a gond, azokat még meg lehet tanulni, hanem az a gond, hogy a cizellált szabályok nincsenek összhangban a valós helyesírási képességekkel, és itt még csak az iskolázottakról beszélünk" - mondta.

Eőry szerint a magyar helyesírási szabályok túlzott szerepét jelzi, hogy az egyetemeken a magyar szakos tanárok több helyesírást tanulnak, mint mást, pedig "ez még csak a formalitás, a tartalmi dolgok ezen túl vannak, még akkor is, ha írásban ezek a szabályok segítik a közvetítést" - mondta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szentségtörés a nyelvhez nyúlni

A készülő szabályzatról és a körülötte kibontakozó vitáról szerettük volna megkérdezni a kiadáson dolgozó nyelvészeket, azonban a bizottság titkárságán keresztül azt a választ kaptuk Keszler Borbálától, a bizottság vezetőjétől, hogy senki sem fog nyilatkozni, mivel a tizenkettedik kiadás még nincs kész. Az általunk megkeresett tagok szintén elzárkóztak a nyilatkozattól, mondván most "túl forró a hangulat, az új szabályzat akkora feszültséget teremt a nyelvészek között, hogy inkább nem szeretnének megszólalni". Név nélkül sem akartak megszólalni, mert ha mondanának valamit, akkor egyértelmű lenne, hogy a belső körből beszélt valaki, és "jobb a békesség". Egyikük annyit mondott, hogy a bizottságból többen vannak, akik átfogó nyelvi reformot szeretnének, azonban "egy külső körülmény miatt szóba sem jöhet nagyobb változás".

Eőry szerint többek között a hagyomány áll a nagy reform útjában. "A nyelvi-nyelvészeti hagyományok természetesen a nyelvészek között is élnek, egy részük szerint szentségtörés hozzányúlni a nyelvet érintő szabályokhoz. Sokan úgy gondolják, ha komolyabb változtatások történnének, akár a szabályokban, akkor ezek végveszélybe sodornák a nyelvet, amely előbb-utóbb tönkremenne" - mondta. Ez részben érthető, ugyanis a nyelv a közösségi tudat szimbóluma is, nálunk fokozottan szolgál az összetartozás kapaszkodójául - vélte, hozzátéve, hogy a nyelvi hagyományokhoz való ragaszkodás nem magyar specifikum, jellemző más népcsoportokra is, különösen a hozzánk hasonlóan későn önállósodott kelet-közép-európai nemzetekre. Arra is kitért, hogy egy lassan két évszázada rögzített, s azóta folyamatosan finomodó szabályrendszert veszélyes alapjában átalakítani: az új szabályok még akkor is nagy elégedetlenséget és zavart keltenének, ha egyszerűbbek lennének a régieknél.

Hogy nyelvi hagyományaink bizonyos fokú tiszteletben tartása fontos, abban minden általunk megkérdezett nyelvész egyetértett. Eőry szerint a helyesírási szabályzat 1984-es tizenegyedik kiadása lényeges, de valójában kevés változtatást tartalmazott az azt megelőző 1954-eshez képest, ami azt jelenti, hogy lassan hatvan éve nem változtak alapvetően helyesírási szabályaink. Pedig közben nemcsak a nyelv, hanem a nyelvhasználók közössége és a ő nyelvhez való viszonyuk is jelentősen átalakult, elsősorban az új helyzetek, az új kommunikációs formák, pl. az internet hatására.

Vélemények szülnek szabályokat

Balázs Géza, a Nyelvi Bizottság alelnöke 2008-ban azzal indokolta a tizenkettedik kiadás megírásának létjogosultságát, hogy az 1984-es kiadás az internet magyarországi megjelenése előtt született, így nem tudott reagálni az internet és általában a technikai fejlődés kihívásaira. Pedig - mint akkor fogalmazott - ezeknek nagyon erős a hatása, amit viszont a nyelvtani szabályok alkotói nem mindig tudnak figyelembe venni, hiszen nem állnak rendelkezésükre a témában végzett komolyabb felmérések, sem nagyobb összeg, hogy kutassák a témát.

FHB bankból FHB-bank?

Nem, ugyanis megkeresésünkre az FHB kommunikációs osztályán elmondták, hogy az FHB 2006 óta rendelkezik önálló jelentéssel, nem rövidítésként funkcionál. Ettől függetlenül, ha valóban a napvilágot látott tervezet lép életbe, akkor valószínűleg követik, és a cég 2006 előtti időszakáról szóló szövegekben használni fogják a kötőjelet az FHB és a bank között, hiába nem törvény a helyesírási szabályzat.

A helyzet pedig az elmúlt években sem változott. Eőry úgy tudja, hogy nemcsak internetes, de általában a nyelvhasználati kutatásokra elhanyagolható pénzek állnak a nyelvészek rendelkezésére, holott az akadémia egészén belül önálló tudományos területről van szó. Eőry szerint nem lenne szabad a nyelvhasználat, benne az írásbeliség új formáinak, pl. az internetes változatnak a kutatása nélkül nyelvtanokat írni, de talán még új helyesírási szabályzatot összeállítani sem.

Források híján azonban az a furcsa helyzet áll fenn, hogy az elmúlt évtizedek nyelvi változásairól a hazai nyelvészek inkább csak véleménnyel rendelkeznek, komoly kutatási anyagokkal nem - véli Eőry, aki szerint így a nyelvészek nem láthatják a közösséget, amelyen belül a nyelv működik. Pedig ez akkor is fontos lenne, ha a nyelvi szabályok változását sosem azonnal, hanem mindig később, bizonyos idő elteltével, jobb rálátással lehet csak megállapítani.

Az MHSz 1922-es kiadásának használatát az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter valamennyi iskolára nézve kötelezővé tette. Az azt követő helyesírási szabályzatok azonban csak akadémiai ajánlások, semmilyen jogi erejük nincsen. "Simán el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy többféle helyesírás is létezhet: például az, amelyet az iskolákban tanítanak, és az, amelyet a kiadók használnak" - mondta Kálmán, aki szerint már az is félrevezető, hogy szabálynak hívunk egy ajánlást. Több nyugati országban is ez a gyakorlat: a kiadóknak külön-külön helyesírásuk van, az emberek mégsem zavarodnak össze, és eddig a nyelv sem ment tönkre.