Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség azt a tiszakécskei anyát, aki a vádirat szerint bántalmazta pár hetes csecsemőjét, a gyermek több csontját is eltörte.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a nő tavaly februárban és márciusban rokonoknál, ismerősöknél vagy albérletben lakva egyedül nevelte második, csecsemő korú gyermekét. Miután a gyereket nem látta el kellőképpen és a védőnők számára elérhetetlen volt, a hatóságok gyermek nevelőszülőnél való elhelyezéséről döntöttek. Átadáskor azonban a csecsemőt közvetlen életveszélyben találták: számos csonttörése és súlyos belső sérülése is volt, amelyek abból eredtek, hogy a vádlott bántalmazta a gyermekét.
A 22 éves nő ellen a tiszakécskei önkormányzat gyámügyi ügyintézőjének bejelentése alapján, életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyámügy intézkedése révén a gyermekorvos kórházba utalta a csecsemőt, ahol kiderült, hogy súlyos koponya- és végtagsérülései, valamint életveszélyes belső szervi sérülései vannak. A nőt akkor őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
A főügyészség szerint a vádlott Bugacon nevelte első kisgyermekét, akivel szemben a szülői kötelességét súlyosan megszegte, a gyermek testi és lelki fejlődését veszélyeztetve, ezért a kisgyerek a nagyszülő gondozásába került. A 2006-ban született gyermek bántalmazásának gyanúja miatt már folyt eljárás ellene. A rendőrség 2006. december 8-án kiadott egy közleményt, amely szerint nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel a mentők a kecskeméti kórház gyermekosztályára beszállítottak egy 1 hónapos bugaci fiú csecsemőt.
Az előzetes letartóztatásban lévő nő akkor még korábbi élettársával Bugacpusztaházán élt. A 2006-ban életveszélyes állapotba került gyereket az Amerikai úti idegsebészeten elvégzett műtéttel sikerült megmenteni. A rendőrség akkor ismeretlen elkövető ellen indított eljárást, de a nyomozás nem hozott eredményt, a szülők tagadták, hogy bántották volna gyermeküket.