"Barátnővel és öt 5-9 éves gyerekkel voltunk, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy a játszótér kerítésén kívül áll egy kb talán 40-es nő, és beszélget az egyik velünk lévő, egyébként legnagyobb gyerekkel." Így kezdődik egy budapesti édesanya tegnapi bejegyzése a Facebookon. Mint írja, a szófoszlányokból biztosra vették, hogy ismerősök, mert a gyereket a nő a nevén szólította, ám aztán gyanús lett az egész szituáció.
"Odamentem, a nő ekkor feldühödött és elég trágárul folytatta, elküldött mindenfele. Itthonról bejelentettem a rendőrségen, akik köszönték és elmondták, hogy az elmúlt pár napban megszaporodott az ilyen esetek száma itt is, kijönnek. A nő kb 160 cm magas volt, zavart, furcsa, vállig érő világos barna hajjal" - áll a bejegyzésben.
Az édesanyát mi is megkerestük. Ő amellett, hogy hozzájárult a bejegyzés közzétételéhez, mondván, a cél, hogy minél több szülőhöz eljusson a történet, azt mondta, hogy a rendőrök a telefonos bejelentésnél pozitívan álltak hozzá az ügyhöz, egyből kimentek a játszótérre. Azóta egyébként nem keresték őt sem további kérdésekkel, sem azzal, hogy tegyen írásos bejelentést. Azt is mondta, hogy a nő "fura látványt nyújtott", a mozdulataiból is egyértelmű volt, hogy zavart volt.
A múlt héten XIII. kerületi iskoláknál láttak egy zavartan viselkedő nőt. Az édesanya lapunknak azt mondta, a rendőrség szerint az ő személyleírása ráillett az eddigi leírásra.
Megkerestük a BRFK sajtóügyeletét is, amint érkeznek válaszok a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.