Magyarország hamarosan kiadja Ukrajnának a hazájában felbujtóként gyilkossággal, annak kísérletével vádolt, illetőleg meggyanúsított volt kijevi parlamenti képviselőt, Olekszandr Sepelevet - írja meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva a Magyar Nemzet.
A napilap utalt arra, hogy a nemzetközi elfogatóparancs alapján júliusban feleségével együtt őrizetbe vett egykori politikust várhatóan további súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják meg Kijevben. Sepelev és felesége menedékkérelmét a napokban elutasította a bíróság, a testület nem találta ugyanis alapját annak, hogy Sepelevék politikai üldöztetésnek lennének kitéve Ukrajnában. Sepelevék fellebbeztek a döntés ellen, ami lassíthatja a kiadatást, de a Magyar Nemzet szerint a kormány egységes abban, hogy az ukrán politikusnak és feleségének Ukrajnában kell felelniük az ellenük felhozott vádakra.
A volt képviselőt azzal gyanúsítják, hogy ő gyilkoltatta meg azt a nyomozót, aki az ő és a felesége által elkövetett hatalmas összegű banki csalások ügyeiben vezette a nyomozást. Egy ukrán bank felújítására több tíz millió dollárt adott az ukrán kormány néhány éve, a munkálatokat nem csinálták meg, a pénz azonban eltűnt.
Tavaly is történt egy gyilkossági kísérlet, akkor egy bankvezetőt akartak eltenni a láb alól, aki tudott az előbb említett ügy hátteréről.