Vágólapra másolva!
Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén a McLaren brit pilótája, Lando Norris nyerte a szombati időmérő edzést, a második helyen pedig ausztrál csapattársa, Oscar Piastri végzett. A McLaren sikerét azonban némileg beárnyékolta a japán Cunoda Júki sérülése, aki a falnak csapódott az AlphaTaurival.

A szombati időmérőn a Q3 hajrájában Cunoda Júki szélesebben vette az 5-ös kanyart, a kereke így belelógott az idén elhelyezett füves részbe, az autója pedig megcsúszott és nagy erővel a falba csapódott. 

A japán pilótát a balesete után egészségügyi okokból pihenőre kötelezték, ugyanis Cunodi a Red Bull mérései szerint 50 G-s erővel csapódott be a falba. 

Az AlphaTauri pilótája a televíziónak még nyilatkozott, de az időmérő után rendezett sajtótájékoztatón már nem vett részt, helyette az orvosi központba vitték ellenőrzésre. 

CUNODA, Juki
Cunoda Júki autója komoly károkat szenvedett
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Őszintén szólva, remekül éreztem magam a kanyarban. Nem számítottam erre, csak szélesre futottam ott. 

Még bőven a pályán belül voltam. A határon autóztam, a Q3-ról volt szó. A gumim fele lement a fűre, de megesik az ilyen. Talán mivel vizes volt, ez felnagyította. Szélesre futottam. Addig a kanyarig a köröm nagyszerű volt. Nagy kár érte” 

– mondta az F1TV-nek az AlphaTaur pilótája, aki végül a 10. helyen fejezte be az időmérő edzést. 

Cunoda balesetét az tette súlyosabbá, hogy pont ott történt, ahol idén módosításokat hajtottak végre a pályahatáros problémák enyhítésére. A nyújtott jobbos kijáratánál egy 2,5 méteres füves sávot alakítottak ki, hogy oda csúszva lassítsa, büntesse a hibázókat. Az M4 Sport információja szerint ezen változtatni fognak a vasárnapi versenyig.

Cunoda papíron a 10. helyről rajtolhat, de az autója komoly károkat szenvedett, így az is előfordulhat, hogy a boxutcából kell majd indulnia, ha komoly változtatásokat hajtanak végre az autóján. 

Jobban aggódtam az autóm miatt, mint a testi épségem miatt. Nagyon nagy szégyen, csalódott vagyok. Remélem, az autó rendben lesz. Rosszul érzem magam a csapat miatt. A kör elég lehetett volna egy nagyon jó rajthelyezéshez”

 – tette hozzá a japán pilóta. 

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!