Ahogy az Origo korábban megírta, a május 25-i EP-választások után lártványosan megnőtt az érdeklődés Gyurcsány Ferenc pártja iránt. Közvetlenül a választás utáni héten 860-an jelentkeztek a pártba, amelynek június elején így 9200 tagja volt.
Az azóta eltelt szúk 10 napban tovább emelkedett a taglétszám, a legfrissebb Facebook-bejegyzés alapján most több mint 10 ezren vannak.
Hogy pontosan honnan érkeznek az új tagok a DK-ba, arról nincs információnk, de az MSZP-ben a választásokat követően eluralkodott az a vélemény, amely szerint "Feri be fog indulni", és azért kell minél gyorsabban lezárni az MSZP válságát, mert szerintük félő, hogy a szocialista huzavonát megelégelő szimpatizánsok, aktivisták, sőt párttagok is egy idő után átigazolnak a DK-hoz.