A bíróság a múlt héten első fokon minden vádpontban – rongálás, lopás és testi sértés – felmentette a férfit. A lopás vádját azért ítélték megalapozatlannak, mert közös vagyontárgyakról volt szó, a súlyos testi sértést meg azért, mert az orvosszakértői vélemény könnyű testi sértést feltételezett. A műsorvezető korábban azt állította, a férje ököllel ütötte őt.
Az Origó cikkében arról kérdeztük olvasóinkat, mi a véleményük a történtekről. Összesen 46 százalékuk mondta azt, hogy teljes mértékben hisznek a tévésnek, 27 százalékuk szerint viszont Demcsák csak a könyvét reklámozza a szennyes kiteregetésével. Nem sokkal kevesebben, 22 százaléknyian állítják, hogy semmilyen erőszak nem történt, négy százalék pedig úgy véli, csak egy legyintés lehetett az, amit a műsorvezető ökölcsapásnak hív.
Demcsák az ítélet után sem sokkal kiposztolta Facebook-oldalára a fényképet, amely az eset után készült róla.
A Patent Egyesület a Petíciók.com-on szombaton aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat Demcsák Zsuzsával. Az egyesület tagjai felháborodtak az ítélet kapcsán. Szerintük ez újabb felhatalmazást ad a bántalmazóknak, hogy a felelősségre vonás kockázata nélkül továbbra is terrorban tartsák a családtagjaikat, és üzen a kiszolgáltatottaknak, hogy nem számíthatnak állami védelemre a partnerkapcsolati erőszakkal szemben.