Korrigálja a vagyonnyilatkozatát Varga Mihály

Vágólapra másolva!
Pontosítja a vagyonnyilatkozatát Varga Mihály. A nemzetgazdasági minisztert a budai lakásának megvételéről kérdezték, amihez családi összefogás kellett, hogy megvegyék. 
Vágólapra másolva!

Varga Mihály és családja hat éve él a Pasa Park nevű budai lakóparkban egy 137 négyzetméteres lakásban. A nemzetgazdasági miniszter, az édesanyja, a felesége és az apósa 2009-ben vásárolta papíron az ingatlant. A legnagyobb tulajdoni hányad a feleség nevére került. Az Átlátszó megkérdezte a tárcavezetőtől, hogy pontosan miből sikerült finanszíroznia a lakásvásárlást, és a feleségének honnan volt arra pénze, hogy megvegye a lakás nagyobb részének tulajdonhányadát.

Válaszolt a miniszter

Varga Mihály úgy válaszolt, hogy az önerő mellett részben hitelből, részben pedig az ő, illetve feleségének a szülei révén nyújtott kölcsönből sikerült lakást venni.

A vegyész végzettségű feleségének jövedelméről pedig azt írta, hogy oktatásból, ingatlan-bérbeadásból, földhaszonbérletből, valamint osztalékból és részvényeladásból származott.

Varga Mihály pontosítja a vagyonnyilatkozatát Fotó: Bielik István - Origo

Arra a kérdésre, hogy miért nem szerepel a politikus 2011 után leadott képviselői vagyonnyilatkozataiban az, hogy az ingatlan egy részét szüleitől ajándékozás jogcímén szerezte, Varga Mihály így válaszolt:

"Megköszönöm, hogy felhívta figyelmemet az ajándékozás jogcímére. Megítélésem szerint ebben az esetben nem volt egyértelmű, hogy a tulajdonostársnak tett fizetés, a testvérekkel történő elszámolás, majd a lezáró ajándékozás közül mit kellett feltüntetni a képviselői vagyonnyilatkozatban. Bizonytalan voltam magam is, ezért tüntettem fel ajándékozásként a 2012-es vagyonnyilatkozatomban, a későbbiekben pedig vételként. (...) tájékoztatom, hogy bevallásom ezen részét pontosítani fogom."

A tárcavezető arra nem reagált, hogy meg lehet-e nézni az adásvételi szerződést.

A politikusok vagyonáról ide kattintva olvashat bővebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!