A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Térdnadrágos rendőrök fogták el a félmeztelen rablót

Vágólapra másolva!
Azonosították a rendőrök azt a párost, akik a megalapozott gyanú szerint kiraboltak egy idős férfit annak miskolci lakásán. Harmadik, szintén elfogott társuk más bűncselekmények elkövetésében vett részt.
Vágólapra másolva!

Rablás és lopás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 18 éves és egy 21 éves férfi és 15 éves fiatalkorú társukkal szemben. A két felnőtt május 13-án bement egy 71 éves miskolci ember lakásába, és pénzt követeltek tőle. Megverték a nyugdíjast, majd

erőszakkal elvették csaknem 10 ezer forintját,

majd távoztak a helyszínről. A nyomozás szerint fiatalkorú társukkal együtt Miskolcon több ingatlanba is betörtek.

A rendőrök a múlt héten azonosították, majd elfogták a 15 és 21 éves testvérpárt, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak, akárcsak korábban elfogott harmadik társukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!