A menekülteket fogadó, vizet osztó önkénteseket fotózta a Népszabadság fotósa, amikor belekötött három arra járó ember. Egyikük, miután azt gondolta, hogy őt is lefényképezte, lábon rúgta, majd üldözőbe vette.
Egy férfi próbált segíteni, de közben a rendőrök is megérkeztek, akik leszerelték és előállították a támadót és két társát is. A Nol.hu azt írja, hogy a Migration AID tagja zaklatás miatt feljelenti mindhárom férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel közölte, hogy a három személyt garázdaság vétségének elkövetése miatt előállították a VI. kerületi Rendőrkapitányságon. Egyikük ellen pedig garázdaság vétségének elkövetése miatt eljárást indítottak.