A drégelypalánki polgármesteri hivatal és a karancsaljai posta kirablása miatt fogtak el a rendőrök augusztusban három férfit Kaposfőn. Később azonban kiderült, hogy a két 46 éves férfi és 48 éves társuk gyakorlatilag végigrabolták az országot – mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Kalmár Zsolt azt mondta, kiderült, hogy a férfiak törtek be Nógrád, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye, valamint Dél-Szlovákia 23 településének középületeibe.
Hatástalanították a riasztóberendezéseket, majd a kazettákat, szekrényeket felfeszítették.
Összesen 13 millió forintot loptak el,
de a rongálásokkal jelentős kárt is okoztak. Jelenleg mindhárom férfi előzetes letartóztatásban van.