Nyomozás indult a holokauszttagadó jobbikos képviselő ellen
![Kulcsár Gergely jobbik](https://cdn.origo.hu/2023/12/tcjCs08eqJMvwrvmW2XOKh7t2g26-CcT2GPLXZ9qVLk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1NGY3YTdjNjhlMzQzMmZhMDdmNWE0Njg5NWI5ZDEx.webp)
Az ellenzéki politikust egy magánszemély jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később nyilvánosságra került levélben "kamukausztnak" nevezte a népirtást - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A műsorban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, a nyomozás folyamán vizsgálják majd, hogy a képviselő megnyilvánulásával tagadta vagy kétségbe vonta a nemzeti szocialista rendszer által elkövetett emberiség elleni cselekmények tényét.
Vejkey Imre (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke jelezte: a parlament - az általa vezetett testület javaslatára - kétharmados döntéssel határozhat a jobbikos képviselő mandátumának felfüggesztéséről.
Az M1 információi szerint Kulcsár Gergely ellen a holokauszt áldozataira emlékeztető Duna-parti szoborkompozíció 2011-es meggyalázása miatt is érkezett feljelentés, de az ügyészség szerint ebben az ügyben csak rágalmazás miatt indulhatott volna büntetőeljárás, ez a cselekmény azonban már tavaly nyáron elévült.
Lapunk is megírta, hogy vezekelni küldhette Vona Gábor Kulcsár Gergelyt, akiről kiderült, a Jobbik levelezőlistáján azzal büszkélkedett, hogy beleköpött a nyilasok által a Dunába lőtt zsidóknak emléket állító "vascipők" egyikébe. A cikket ide kattintva olvashatja el.