Ezért nem fogadta Tarsoly Csabát Szijjártó Péter
![Szijjártó, Questor](https://cdn.origo.hu/2023/12/jn6rqbKROMLmsosI0vF-D2YZlMlpE2xBus2caGi_I-4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmZmU4ZmNmODhhYzRhYjJhMGU4MTZjMDA4NWY4MDZm.webp)
"Felhívott és kért tőlem egy időpontot, mivel azonban nemcsak most, hanem akkor is elég feszített menetrend szerint éltem, jeleztem számára, hogy erre belátható időn belül nem tudok sort keríteni" - fogalmazott a politikus. Hozzátette: az nem derült ki, hogy miért kereste Tarsoly Csaba.
Elmondta: a Quaestorral úgy számoltak, mint a magyar emberek tízezrei, vállalatok százai, vagyis mint egy nagy, megbízható céggel. Ezért működtek együtt a társasággal a moszkvai vízumközpont és a törökországi kereskedőház működtetése esetében is. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) Zrt. is úgy döntött, hogy számlát vezet a cégnél.
Ebben a helyzetben a Quaestornál történtek nagyon megdöbbentették a minisztert. Megjegyezte: győri származású politikusként 10-15 éve ismeri a Quaestor vezetőjét, ezért a 10 leginkább meglepett ember között van az országban. Közlése szerint az MNK vezetői a legjobb tudásuk alapján hozták meg azt a döntést, hogy az állampapírban tartott tőkét hol helyezzék el. A Quaestor például díjmentesen vállalta a forgalomképtelen Exim részvények nyilvántartását, ez más intézménynél 50-60 millió forintba fog kerülni - tette hozzá.
Az MNK Zrt., a miniszterelnök utasításának megfelelően és a piaci folyamatokra tekintettel döntött úgy, hogy kiveszi az állampapírokat, illetve azok értékét a Quaestortól. Mivel olyan módon történt az érték visszajuttatása, ami a kereskedőház jogászai szerint nem volt jogszerű, ezért feljelentést tettek - mondta Szijjártó Péter.