Folyamatosan vizsgálják, biztonságos-e az ünnep lebonyolítása

Tűzijáték
Budapest, 2014. augusztus 20. Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az operatív törzs (OT), amely az augusztus 20-i ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felel – közölte a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) csütörtök reggel az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az OT vezetője Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, tagjai a rendezvények biztosításában, lebonyolításában közreműködő szervezetek – így többek között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, valamint az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság – képviselői.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint délelőtt Budapesten többnyire erősen felhős lesz az ég, délután már elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Délutánig eső, zápor is előfordulhat, délutántól azonban már csak futó zápor lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 22 Celsius-fok körül alakul, így az ünnepi programok a terv szerint elkezdődhetnek, és az ünnepnap rendezvényeit várhatóan nem kell módosítani – közölték.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Az ünnepség 8 óra 30 perckor a Kossuth téren kezdődik, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően a most végzett honvédtisztek teszik le katonai esküjüket, és Áder János köztársasági elnök, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet. Az érdeklődőket 10 órától családi programok és zenei koncertek várják a Várkert Bazárnál, a fővárosi tűzijáték 21 órakor kezdődik.

Az operatív törzs vezetője, Kun Szabó István vezérőrnagy a közreműködő szervezetekkel folyamatosan konzultálva és a beérkezett adatok elemzése alapján dönti el, hogy biztonságosan lebonyolíthatók-e az egyes programok. Ennek érdekében az OT a tűzijáték végéig figyelemmel követi az eseményeket, várhatóan csütörtök éjjel fejezi be az ülésezést – olvasható a HM NRH közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!